40 nap
929 nap
Hírek
Döntőben a kosárlabdázó lányok, Kós Hubert az ezüstös úszó

2019. 07. 26., 18:28

Döntőben a kosárlabdázó lányok, Kós Hubert az ezüstös úszó

Az úszó Kós Hubert duplázott pénteken Bakuban, a 15. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon, hiszen két számban is ezüstérmes lett. A lány kosárlabdázók bekerültek a szombati döntőbe. A zárónap előtt 17 érmet számlál a Magyar Csapat az azeri főváros multisport-eseményén.
Visszatérés Bakuba – interjú Dér Zsolttal

2019. 07. 26., 18:09

Visszatérés Bakuba – interjú Dér Zsolttal

Az utóbbi években felszálló ágba került a magyar kerékpársport, amely az utánpótláson is látszik. Fiataljaink az EYOF-on is bíztatóan szerepeltek, Dér Zsolt szerint ugyanakkor még ennél is több van bennük. Bakuban a magyar országúti válogatott szövetségi kapitányával beszélgettünk.
New Leaders program a nemi egyenlőség jegyében

2019. 07. 26., 17:40

New Leaders program a nemi egyenlőség jegyében

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság égisze alatt, a Finn Olimpiai Bizottság kezdeményezésével és koordinálásával működik a fiatal sportvezetők számára létrehozott New Leaders program (NOB Fiatal Vezetők program), ami a nemi egyenlőségre törekvést szolgálja. Ebben az esztendőben négy eseményt szerveznek, a találkozóra legutóbb Bakuban került sor, ahol Magyarországot Fodor Anett, a MOB Nők a Sportban Bizottságának tagja, az UEFA Euro2020 önkéntes programjának vezetője képviselte. Az utazást a Magyar Olimpiai Bizottság is támogatta.
Saját zászlaja alatt indulhat az orosz csapat Tokióban

2019. 07. 26., 17:13

Saját zászlaja alatt indulhat az orosz csapat Tokióban


Óriási innovációk várhatók az úttörőnek beharangozott tokiói olimpián

2019. 07. 26., 14:49

Óriási innovációk várhatók az úttörőnek beharangozott tokiói olimpián


Baku folyamatban - felkészül Besztercebánya

2019. 07. 26., 10:15

Baku folyamatban - felkészül Besztercebánya


15 éremnél tart a Magyar Csapat Bakuban

2019. 07. 25., 20:15

15 éremnél tart a Magyar Csapat Bakuban


Az Omega Tokióban beindította a visszaszámláló órát

2019. 07. 25., 14:09

Az Omega Tokióban beindította a visszaszámláló órát


2019. 07. 25., 13:01

Helyzetjelentés Tokióból, 1 évvel a játékok előtt


2019. 07. 25., 13:00

Knoch Viktor hivatalosan is példakép lett Lausanne-ban

Előző
1 ... 224 225
226
227 228 ... 2544
Következő
Kapcsolat Partnereink