Birkózó-vb Belgrádban

Mind az öt magyar birkózó kiemelt lesz Párizsban

2024. 07. 15.
Megosztás

Mind az öt magyar birkózó benne lesz súlycsoportja nyolc kiemeltje között a párizsi olimpián.

20240708 064 PARIS 2024 esku
Peter Szalmas

A nemzetközi szövetség (UWW) a honlapján közölte a névsorokat, melyek a sportág történetében először nyolcfősek. A rangsorokat a világranglista alapján állította össze a szervezet. Az olimpiai kiemelésnél a felső ágra kerül az első és nyolcadik helyen kiemelt versenyző, így leghamarabb a negyeddöntőben küzdhetnek meg egymással, míg a negyedik és ötödik is csak a legjobb négy közé jutásért csaphat össze. A másik ágon a második és hetedik, illetve a harmadik és a hatodik helyezett találkozhat egymással, abban az esetben, ha az olimpiai kiemeléssel nem rendelkezőket is felülmúlják. A kvalifikációs időszak alatt függetlenként egyéni színekben versenyző orosz és fehérorosz birkózók bojkottja miatt módosult a nevezési lista, mivel az általuk megszerzett indulási jogokat átruházták a soron következő birkózók nemzeteire. A változtatás érintette a két magyar kötöttfogású induló súlycsoportját.

Birkózó-vb Belgrádban

Lévai Zoltán (pirosban) a kazah Demeu Zadrajev ellen küzd

MTI, Kovács Tamás

A magyarok közül először, augusztus 6-án a 77 kilós Lévai Zoltán lép szőnyegre Párizsban, a BHSE világ- és Európa-bajnoki ezüstérmese a hetedik helyen kiemelt versenyző lesz a sorsolásnál. Az ő ágára került még az azeri Eb-győztes, vb-második Sanan Suleymanov, a tokiói játékokon ezüstérmes kirgiz Akzsol Mahmudov - akit három éve Lőrincz Tamás múlt felül az olimpiai döntőben - és a vb-ezüstérmes kazah Demeu Zsadrajev.

Birkózó-vb Belgrádban

A gyõztes Losonczi Dávid a bolgár Szemen Novikov ellen a férfi kötöttfogású birkózók 87 kilogrammos súlycsoportjának elõdöntõjében vívott mérkõzés után a belgrádi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.

MTI, Kovács Tamás

Lévai után 7-én a 87 kilogrammos világbajnok, Losonczi Dávid is megkezdi versenyét, aki második kiemelt lesz a francia fővárosban. Az ESMTK 24 éves sportolója szintén az alsó ágra került, amelyen az orosz származású, de szerb színekben versenyző idei kontinensbajnok Alekszandr Andrejevic Komarov, az algériai Bachir Sid Azara és az Európa-bajnok, vb-ezüstérmes bolgár Szemen Novikov is szerepel.

Birkózó-vb Belgrádban

Ligeti Dániel

MTI, Kovács Tamás


Az olimpiai csapat legtapasztaltabb versenyzője, a szabadfogásúak 125 kilogrammos súlycsoportjában szereplő Ligeti Dániel 9-én kezdi meg harmadik ötkarikás szereplését. A Haladás Eb-ezüst és -bronzérmes birkózója ötödik kiemelt lesz, a negyeddöntőben pedig a riói olimpia török győztesével, és tízszeres Európa-bajnokával, Taha Akgüllel nézhet szembe, de a felső ágra került még a kínai vb-ezüstérmes, olimpiai ötödik Teng Ce-vej, és a súlycsoport iráni vb-címvédője, Amir Zare is.

Birkózó-vb - Muszukajev Iszmail aranyérmes

Muszukajev Iszmail, miután gyõzött a Puerto Ricó-i Sebastian Rivera ellen a férfi szabadfogású birkózók 65 kilogrammos súlycsoportjának döntõjében a belgrádi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.

MTI, Kovács Tamás

Augusztus 10-én a szabadfogásúak 65 kilogrammos súlycsoportjában harmadik helyen kiemelt magyar világbajnok, Muszukajev Iszmail is bizonyíthat, aki a negyeddöntőben az olimpiai ezüst- és bronzérmes, háromszoros világ- és négyszeres Európa-bajnok Haji Aliyevvel találkozhat, de a tavaly előtti belgrádi világbajnokság győztese, az iráni Rahman Amouzad és az idei albán kontinensbajnok, Islam Dudaev is az alsó ágra került.

Birkózó Eb - Nagy Bernadett bronzérmes

Nagy Bernadett

MTI, Kovács Tamás

Ugyanezen a napon a magyar küldöttség egyetlen női versenyzője, a 76 kilós, kétszeres Eb-bronzérmes Nagy Bernadett is szőnyegre lép nyolcadik kiemeltként. Az olimpiai újoncnak a legjobb nyolc között a vb-ezüst és bronzérmes kirgiz Ajperi Medet Kizi lehet az ellenfele, és a román Eb-harmadik Catalina Axente, valamint a Pánamerikai Játékok-győztes kubai Milaimys Marin is a felső ágon szerepel. Az Újpest 76 kilós versenyzője a harmadik magyar nő, aki részt vehet az olimpián. Korábban az egyetlen hazai világbajnok, Sastin Marianna négyszer, az Eb-második Németh Zsanett pedig egyszer viselhette a címeres mezt ötkarikás játékokon.

A birkózóversenyekre augusztus 5. és 11. között a Mars-mező Arénában kerül sor. Minden súlycsoport versenyét két nap alatt bonyolítják le. Az első napon a nyolcad-, negyed- és elődöntőkre kerül sor, a másodikon pedig a vigaszági mérkőzéseket, illetve a helyosztókat rendezik meg.