Ugrás a tartalomra »

countdown_la2028.webp

Már csak
00
nap
van hátra

Elhunyt Rusznyák József olimpikon birkózó

0017883_elhunyt-rusznyak-jozsef_800.png

Életének 80. évében elhunyt az egykori szabadfogású Európa-bajnoki ezüstérmes birkózó, Rusznyák József, aki két olimpián is képviselte Magyarország színeit – adta hírül a Magyar Birkózók Szövetsége.

Rusznyák József Végardón született 1947. január 6-án, mozgékony gyerekként itt, a napjainkban Sárospatakhoz tartozó egykori községben futballozott és kézilabdázott. Később a közel, mintegy tíz kilométerre fekvő Sátoraljaújhelyen ismerkedett meg az ökölvívás, valamint a később választott sportágának, a birkózás alapjaival. 

Tehetsége hamar megmutatkozott a szőnyegen, 1963-ban már a Kárpáti Károly által vezetett Budapesti Honvédban edzett, s noha két évvel később katonai állományba került, továbbra is a csapat tagja maradt – írja honlapján a szövetség. 

Mindkét fogásnemben jól teljesített, manapság szinte elképzelhetetlen, hogy valaki egyazon világversenyen kötött- és szabadfogásban egyaránt szőnyegre lépjen – Rusznyák József nem akárhol, az 1968-as mexikóvárosi olimpián vitte ezt véghez. Később, 1972-ben is ott lehetett a játékokon, Münchenben szabadfogásban a nyolcadik helyen végzett.

Pályafutása legnagyobb eredményét szabadfogásban érte el, az 1970-es berlini Európa-bajnokságon a dobogó második fokára állhatott fel – emlékeztet a birkozoszov.hu. 

Munka- és teherbírása kiemelkedő volt, technikás, erős és gyors versenyzőnek számított. Mentalitását jellemezte, hogy „éhes oroszlánként” ment fel a mérkőzéseire – amondó volt, hogy csak az éhes oroszlán küzd igazán, a jóllakott nem harcol.

Azt vallotta, hogy a sport, a birkózás tanította meg a küzdésre, a kitartásra, valamint arra, hogy az életben soha nem szabad feladni semmit, még akkor sem, ha a helyzet olykor kilátástalannak tűnik.

Hat országos bajnoki címmel zárult sportolói karrierjét követően sem szakadt el a sportágtól, edzőként tevékenykedett tovább, szívesen élte át tanítványai sikereit, jobban izgult értük, mint egykor magáért. 

Rusznyák József szeptember elsején, 79 esztendős korában méltósággal viselt, hosszan tartó betegség után elhunyt.  

35250a55-cfba-48d7-861b-b2c097e9a84e.jpg

MTI/Petrovits László

A Magyar Olimpiai Bizottság együttérzését fejezi ki a családnak és a birkózók közösségének.

(Nyitókép: Magyar Birkózók Szövetsége)

Kapcsolódó

Október 28-án rendezi a MOB a halottak napi megemlékezést

A hagyományokat követve a Farkasréti temetőben, október 28-án 11 órától tartja halottak napi megemlékezését a Magyar Olimpiai Bizottság.

20240710_004_olimpiai_emlekmu_avatas.jpg
Elhunyt Lakat T. Károly sportújságíró

Hetvenhat éves korában, augusztus 20-án elhunyt Lakat T. Károly sportújságíró, labdarúgó-szakíró, aki újságíróként több olimpiáról is tudósított.

fb02a19c-c565-43d7-a7ab-9c769c9faad4.jpg
Elhunyt Kárpáti Tamás Fair Play-díjas újságíró, műgyűjtő

Életének 80. évében elhunyt Kárpáti Tamás MOB Fair Play-díjas újságíró, író, lapkiadó, főszerkesztő és műgyűjtő, a népszerű Premier magazin alapítója, valamint a páratlan Hungarikonok gyűjtemény megalkotója.

 

karpati_t.jpg
Augusztus 28-án búcsúztatják Melis Zoltánt

Augusztus 28-án, 11 órától, a Csepel Evezős Klub SE sporttelepén (1213 Budapest, Gubacsi hídfő) búcsúztatják Melis Zoltán olimpiai ezüstérmes evezőst, korábbi szövetségi kapitányt. 

melisz.webp
Bacsa Péter a Nemzetközi Birkózó-szövetség szakmai bizottságának új elnöke

Még az asztanai világbajnokság előtt, de már a helyszínen tartotta meg kétévenként esedékes kongresszusát a Nemzetközi Birkózószövetség (UWW), amelyen Lőrincz Tamás elnök és Bácsi Péter szakmai igazgató képviselte a magyar szakszövetséget (MBSZ). Bacsa Péter ügyvezető alelnök az UWW legfőbb döntéshozó szerve, a büró tagjaként vett részt és szavazott az eseményen – számolt be honlapján a hazai szövetség.

bacsa_peter_fotorothtamas.jpg
Elhunyt Rizmayer Antal olimpikon pontszerző birkózó

Augusztus 12-én, életének 87. évében elhunyt Rizmayer Antal olimpikon birkózó – adta hírül a szomorú hírt honlapján a Magyar Birkózók Szövetsége.

3883cbf1-c92c-4276-9fbc-cd1e2682d1b7.webp
Elhunyt Steer Antal olimpikon birkózó

Türelemmel viselt hosszú betegség után, nem sokkal a 83. születésnapja után elhunyt a világ- és kétszeres Európa-bajnoki ezüstérmes, olimpiai hatodik helyezett Steer Antal – tette közzé a Magyar Birkózók Szövetsége.

mtikovacsgyula_27cbe569-f562-4a35-974a-f71773afef4d.jpg
Elhunyt Szekeres István MOB Médiadíjas újságíró, a MOB korábbi tagja

Nyolcvanegy éves korában elhunyt Szekeres István sportújságíró, sportvezető, számos könyv szerzője – közölte vasárnap a Magyar Birkózók Szövetsége. A Nemzeti Spott egykori főszerkesztője számos olimpiáról tudósított, korábban tagja volt a Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlésének is.

szekeres_istvan.jpg
Hámori Jenőre és Fazekas Lászlóra is emlékeztek a MOB Halottak napi rendezvényén

A Farkasréti temetőben rendezett Halottak napi eseményen Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke emlékezett az olimpiai család elmúlt évben elhunyt tagjaira, köztük az olimpiai bajnok vívó Hámori Jenőre és a labdarúgó Fazekas Lászlóra.

005.jpg
Elhunyt az olimpiai ezüstérmes evezős Melis Zoltán

hunshooting.hu

Hetvennyolc éves korában elhunyt Melis Zoltán olimpiai ezüstérmes evezős, aki két ciklusban közel húsz éven keresztül volt szövetségi kapitány.

melisz.webp
Elhunyt Szolnoki Mária olimpiai ezüstérmes vívó

Elhunyt Szolnoki Mária (a képen balra) olimpiai ezüstérmes, világbajnok tőrvívó – tájékoztatta a család a Magyar Olimpiai Bizottságot.

897615a5-1293-40df-be8b-b2d3556e9910.jpg
Tóth István 75 éves

Hetvenöt esztendős Tóth István olimpiai ezüstérmes, világbajnok kötöttfogású birkózó, edző, nemzetközi bíró, a BVSC korábbi szakosztály-igazgatója.

ca9a34f0-56bf-4cea-b699-1744fbd6f6da.jpg
Elhunyt dr. Tóth Ákos, az úszók korábbi szövetségi kapitánya

Életének 83. évében elhunyt dr. Tóth Ákos mesteredző, korábbi szövetségi kapitány, a Testnevelési Egyetem (TF) úszótanszékének nyugalmazott vezetője, korábbi MOB-bizottsági tag.

Elhunyt_Toth_Akos_tf.hu.png
A csepeli klubban búcsúztak Melis Zoltántól

A Csepeli Evezős Klub sporttelepén családtagok, sporttársak – köztük az olimpiai ezüstérmes csapattagok – részvételével vettek végső búcsút Melis Zoltán olimpiai második helyezett evezőstől, korábbi szövetségi kapitánytól. Mexikó ezüstérmesét az olimpiai család nevében Gyulay Zsolt méltatta – háttérben az olimpiai kormányos nélküli négyes hajóval.

MelisZoltan-52.webp
Elhunyt dr. Kollár Lajos, a vitorlásszövetség korábbi elnöke, a MOB egykori tagja

Pótolhatatlan veszteség érte a magyar vitorlástársadalmat és a hazai sportéletet: 2026. október 17-én hajnalban elhunyt dr. Kollár Lajos, a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) egykori elnöke, elismert érsebész, vitorlázó és sportvezető – adta hírül az MVSZ.

748e6a9f-abd5-4b81-a692-a43da43c66dd.jpg
Halottak napi megemlékezést tart szerdán a MOB

A Farkasréti temetőben, az Olimpiai Bajnokok Falánál tartja október 28-án 11 órától halottak napi megemlékezését a Magyar Olimpiai Bizottság.

MOB_megemlekezes_010-TUM.jpg
Elhunyt Boros Gergely, olimpiai sportágvezető

Életének 43. évében elhunyt Boros Gergely, világ- és Európa-bajnok kajakos, aki 2018 és 2024 között a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) szakmai igazgatója volt – adta hírül csütörtökön reggel az MKKSZ honlapja. A sportember a tokiói, majd a párizsi olimpián is a kajak-kenusok egyik sportágvezetőjeként vett részt, sportolóként Pekingbe tartalékként utazott.

20210704_022_kajak_kenu_paralimpiai_valogato.webp
Infoartnet