A MOB által is támogatott Magyar Edzők Társasága a "Találkozás edzőlegendákkal" rendezvénysorozat keretében április 30-án (csütörtökön) 16 órától szakmai műhelybeszélgetést rendez dr. Kemény Dénessel.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó testülete idén júniusban, Lausanne-ban fog dönteni arról, hogy a vegyespárosok küzdelmeit felveszik-e a 2018-as téli olimpia programjába.

Dr. Nagy Zsigmond, a Magyar Olimpiai Bizottság nemzetközi igazgatója úgy véli: bár Tbiliszi némi csúszásban van az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) előkészületeivel, nincs kétsége afelől, hogy a nyitóünnepségig valamennyi mozaik a helyére kerül.
A Magyar Edzők Társaságával közösen rendez szakmai konferenciát május 7-én a MOB Szabadidősportért felelős tagozata. Az eseményen felszólal Czene Attila, a MOB alelnöke, a Magyar Szabadidősport Szövetség elnöke is.
Csúcsra járatta a korosztályos sportolók teljesítményét, így jelentős felnőttdiadalokat alapozott meg az utánpótlás-nevelés támogatására majdnem másfél évtizede létrehozott Héraklész program.

Április 26-án az azerbajdzsáni fővárostól nem messze fekvő Ateshgah ősi templomában meggyújtották az első Európa Játékok lángját.
Az egyéni sportágak között az OMS-Tata Iron Trade Vívó SE, a csapatsport-kategóriában a ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia vette át márciusi eredményeik alapján a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított A hónap műhelye-díjat a MOB székházában tartott ünnepségen. A közönségdíjat az ESMTK birkózói vitték.

Dr. Merkely Béla személyében egy nagy tekintélynek örvendő szívgyógyász egyetemi tanár, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika igazgatója, a MOB Orvosi Bizottságának tagja kapott megbízást a 2017-es budapesti és balatonfüredi, sokszorosan összetett vizes világbajnokság orvosi csapatának és egészségügyi szolgálatának megszervezésére. „Csapatának” tagjai – közel száz orvos és annál is több önkéntes - minden verseny- és edzésszínhelyen jelen lesznek. Azzal a céllal, hogy a váratlan helyzetek se lehessenek zavarba ejtőek a számukra, bölcs előrelátással a túltervezést választva készülnek a nagy megmérettetésre.
Vasárnap második alkalommal rendezték az ELTE – Egyetemi - Főiskolai Dolgozók Sport Kupáját. A küzdelmeket három sportágban hírdették meg, a Magyar Olimpiai Bizottság munkatársai teniszben és kosárlabdában léptek pályára az egyetemek és főiskolák dolgozóival szemben.
500 nap múlva, 2016. szeptember 7-én kezdődik Rióban a nyári paralimpia, ahol a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) előzetes számításai szerint új televíziós nézettségi rekordok születhetnek.