Gyulay Zsolt is búcsút vett „Öcsi bácsitól”" />

A kispesti temetőben hétfőn végső búcsút vettek a legendás ökölvívó mesteredzőtől, Szántó Imrétől.
Elhunyt Szántó Imre" />

Gyászol a magyar ökölvívás és a magyar sport: 82 éves korában hosszú betegség után elhunyt Szántó Imre ökölvívó mesteredző (1943–2026), korábbi szövetségi kapitány, a mindmáig utolsó magyar olimpiai bokszarany, Kovács István atlantai sikerének kovácsa. A mesteredző tavaly a szövetség életműdíját kapta.
Elhunyt dr. Kator Miklós" />

Július 14-én elhunyt dr. Kator Miklós egykori keretorvos – tájékoztat honlapján a Magyar Birkózók Szövetsége. A szakember több olimpián is tagja volt a magyar delegáció egészségügyi csapatának. A Sportkórház egykori orvosa 58 éves volt.
Elhunyt Németh Zsanett birkózó" />

Mély megrendüléssel értesültünk róla, hogy Bulgáriában, tragikus hirtelenséggel elhunyt Németh Zsanett olimpikon, Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes birkózó – osztotta meg közösségi oldalán a Magyar Birkózók Szövetsége.
Elhunyt Szakos József" />

Életének 74. évében hosszan tartó, méltósággal viselt betegség után elhunyt Szakos József mesteredző, a Magyar Ökölvívók Szövetségének (MÖSZ) korábbi főtitkára és szakmai igazgatója, Erdei Zsolt nevelőedzője – tájékoztatott honlapján a MÖSZ.
Elhunyt Bretz Gyula, korábbi MOB-tag" />

MOB archivum
Elhunyt Bretz Gyula, a magyar öttusasport meghatározó alakja, a hazai szövetség korábbi elnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlésének egykori tagja.
Elhunyt Géra Imre olimpikon kerékpáros" />

Életének 80. esztendejében elhunyt Géra Imre kétszeres olimpikon kerékpáros – osztotta meg a hírt közösségi oldalán az országúti kerékpárosok közössége.
Elbúcsúztatták Marosi Józsefet" />

A Farkasréti temetőben az olimpiai család nevében Gyulay Zsolt elnök méltatta az életének 92. évében elhunyt Marosi József olimpiai ezüstérmes, világbajnok, gépészfőmérnök vívó pályafutását.
Elhunyt Tuss Miklós vitorlázó" />

Elhunyt Tuss Miklós olimpiai kerettag, szövetségi kapitány vitorlázó.
Elhunyt Fazekas László olimpiai bajnok labdarúgó" />

Hosszan tartó súlyos betegség után, 78 éves korában elhunyt Fazekas László olimpiai bajnok labdarúgó, az Újpesti Dózsa és a magyar válogatott korábbi csatára.