
A Farkasréti temetőben elkészült az elhunyt olimpiai bajnokok új emlékfala, melyet szerdán ünnepélyes keretek között avattak fel. Beszédet mondott Schmitt Pál és Gyulay Zsolt is. Az emlékművön 172 elhunyt magyar olimpiai bajnok neve szerepel. A fal egy körgyűrű része – rajta a Ciltius, altius, fortius! felirattal –, az az előtti kis téren egy ötkarika rajzolódik ki.

Július 11-én lett ötven esztendős a kétszeres olimpikon Majoros István olimpiai bajnok kötöttfogású birkózó.

Életének 53. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt a korábbi ökölvívó olimpikon, Petrovics János – adta hírül július 8-án este közösségi oldalán a Magyar Ökölvívó Szakszövetség.

A Nemzetközi Olimpiai Akadémia (IOA) 2024-es nemzetközi szemináriuma újra összehozta a világ minden tájáról érkező fiatalokat, akik az olimpiai mozgalom értékeit és célkitűzéseit ismerhették és tapasztalhatták meg közelről. Olympiában Magyarországot Horváth Kinga Kincső képviselte.
Letette az olimpiai esküt hétfőn Budapesten, a Művészetek Palotájában a július 24-én kezdődő párizsi ötkarikás játékokon szereplő magyar csapat. A Team Hungary-t köszöntötte Sulyok Tamás köztársasági elnök, Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár és Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke is. A MOB-elnök bejelentette: a magyar zászlót a párizsi olimpia megnyitóján a kézilabdázó Böde-Bíró Blanka és a judós Tóth Krisztián fogja vinni.

Húsz nap múlva fellobban a láng, és a nyitóünnepséggel elkezdődik a XXXIII. Nyári Olimpiai Játékok Párizsban. Az utóbbi hetekben napról napra változott a Magyar Olimpiai Csapat létszáma, most 178 főnél járunk a tartalékokkal együtt – és ez még növekedhet az előttünk álló napokban, hiszen a végleges nevezési határidő július 8.

A Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége a július 5-ei ülésén döntött a párizsi olimpián résztvevő magyar küldöttség összetételéről és döntött a szeptemberi tisztújító közgyűlés összehívásáról is.

Gyűlnek a kvóták a XVII. Paralimpiai Játékokra, a Magyar Paralimpiai Bizottság irodája szervezi a Magyar Paralimpiai Csapat zökkenőmentes párizsi részvételét. A szervezés egyik fő állomása a sportági nevezések előkészítése, a csapat összetételének jóváhagyása viszont az MPB közgyűlésének határkörébe tartozik, ezért az MPB elnöksége a XVII. Paralimpiai Játékokon résztvevő Magyar Paralimpiai Delegáció összetételének jóváhagyására rendkívüli közgyűlést hívott össze július 4-re.

Ecseki Nándor a párizsi olimpiára készülő asztaliteniszező. A sportolót a Magyar Olimpiai Bizottság, a Team Hungary hetente jelentkező podcastjának 37. felvonásában Szabó Szilárd kérdezi. A MOBCast az Allianz támogatásával jött létre.

Vasárnap zárult az atléták olimpiai kvalifikációs ranglistája az egyes versenyszámokban. A nemzetközi szövetség (World Athletics) szerdára frissítette a ranglistát.