
A Nemzetközi Fair Play Bizottság (NFPB), mint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) által elismert szervezet, standdal vett részt az Olimpiai Kvalifikációs Sorozat budapesti állomásán. A rendezvény fontosságát bizonyítja, hogy Thomas Bach, a NOB elnöke is ellátogatott Budapestre, ahol többek között Kamuti Jenővel, az NFPB elnökével is találkozott.

Száz évvel ezelőtt, 1924. június 24-én Balatonbogláron látta meg a napvilágot Urányi János. Az UTE egykori kajakosa az egyik úttörője volt későbbi sikereinknek, hiszen az 1956-os melbourne-i olimpián K-2 10000 méteren győzött Fábián Lászlóval, megszerezve ezzel a magyar kajak-kenu sport első olimpiai aranyérmét.

Hétfőn a BOK-csarnokban elkezdődött a Magyar Olimpiai Csapat „beöltöztetése".

Sikeresen zárult az Olimpiai Kvalifikációs Sorozat. Budapesten, a Ludovika Campuson rendezte meg a Nemzetközi Olimpiai Bizottság a kétállomásos Olimpiai Kvalifikációs Sorozat második fordulóját, amelyen öt kontinens 120 országának összesen 450 sportolója mérte össze tudását a nyári párizsi ötkarikás részvétel reményében. Az eseményen a legjobb 150 sportoló 4 sportágban – sportmászás, breaking, BMX freestyle, gördeszka – biztosította be olimpiai indulását. Nézőcsúcs született, a négynapos rendezvényre összesen több mint 60.000 látogató érkezett, vasárnap teljesen megtelt a park, rövid időre többször is le kellett zárni.

A Nemzetközi Judo Szövetség (IJF) közölte a kétéves kvalifikációs sorozat végeredményét, s erről levélben tájékoztatta a honi szövetséget és a Magyar Olimpiai Bizottságot. A szakadkártyák kiosztásánál a magyaroknak is jutott egy, amely valójában kettőt ér: csapatban is szereplhetünk a párizsi olimpián.

A három magyar közvetlen kvótás női öttusázó közül Guzi Blanka és Gulyás Michelle vehet részt a párizsi olimpián, Erdős Rita tartalék. A férfiaknál Bőhm Csaba és Szép Balázs indulhat, Demeter Bence - aki a ranglistáról lenne nevezhető - a tartalék.

Huszonegyen vehetnek részt a párizsi olimpia medencés úszóversenyein, hárman pedig nyíltvízi úszásban – Betlehem Dávid mindkét műfajban megméreti magát, azaz összesen 23 fős lesz a magyar válogatott a 2024-es ötkarikás játékokon.

A belgrádi úszó Európa-bajnokság medencés számaiban 27, a vívók Bázelben 7 érmet szereztek, amelyekből 11 volt a legfényesebb. Szűkítették a női olimpiai vízilabdakeretet. A ritmikus gimnasztikázó Pigniczki Fanni 4. a milánói világkupán.

Gratulált a városi sportágak olimpiai selejtezőjének megrendezéséhez Budapestnek Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke a NOB honlapján vasárnap este közzétett közleményben.

Világsiker az utcai sportok olimpiai fesztiválja, a budapestiek is özönlenek, le kellett zárni a Ludovika Campust – nyilatkozta Fürjes Balázs, a szervező bizottság társelnöke, az eseményt létrehozó Nemzetközi Olimpiai Bizottság magyar tagja vasárnap az MTI-nek.