
A magyar olimpiai bajnokok Farkasréti temetőben található emlékfalát átépítették, az új emlékmű felavatására július 10-én, reggel fél tíztől kerül sor.

Az éjjeli órákban az ENSZ közgyűlése a teljes tagság konszenzusával elfogadta azt a magyar kezdeményezésű határozatot, amely május 19-ét a Fair Play világnapjává nyilvánítja – jelentette be Facebook-oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd reggel.

Július elsején lett 70 esztendős Horkai György olimpiai bajnok vízilabdázó, mesteredző, a magyar férfiválogatott korábbi szövetségi kapitánya.

Kovács Zsófia megelőzte Székely Zóját a bukaresti olimpiai válogató versenyen. Második a magyar női vízilabda-válogatott a görögországi tornán. A férfiak hivatalos találkozón büntetőkkel kaptak ki a horvátoktól. Az olimpikon Fábián Sára Ráhel és Péni István is győzött a sportlövők újvidéki Grand Prix-versenyén. Az atlantai olimpikon Litkey Farkassal a hajóban megnyerte a világbajnokságot a magyar trió.

A 100 kg súlycsoportban szereplő Vég Zsombor a visszaosztott kvóták alapján indulhat a párizsi olimpián.

Fábián László olimpiai bajnok öttusázó, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. A sportvezetőt a Magyar Olimpiai Bizottság, a Team Hungary hetente jelentkező podcastjának 36. felvonásában Szabó Szilárd kérdezi. A MOBCast az Allianz támogatásával jött létre.

Hüttner Csaba szövetségi kapitány Pupp Noémit jelöli a párizsi olimpiai csapatba negyedik női kajakosként.
Sokáig hezitált a Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör elnöksége, hogy a hagyományos olimpikon köszöntőjét mikor tartsa. Számos sportágban ugyanis már régen lezárult a kvalifikáció, a versenyzők pedig már gőzerővel készülnek az olimpiára.

Június 28-án lett 70 esztendős Donáth Ferenc olimpiai bronzérmes tornász. Két olimpián és öt világbajnokságon is a magyar válogatott egyik erőssége volt, később szövetségi kapitányként, a TF oktatójaként segítette sportágát.

A Magyar Vívó Szövetség elnöksége elfogadta és támogatta Boczkó Gábor szövetségi kapitány javaslatát a Párizsba utazó válogatott keret tagjaira vonatkozóan.