
A Magyar Olimpiai Bizottság Esélyegyenlőségi Bizottsága a párizsi olimpia előtti utolsó ülését tartotta Sinkó Andrea vezetésével május 15-én a MOB székházában.

A Sportegyesületek Országos Szövetségének (SOSZ) szerdai tisztújító küldöttgyűlésén egyhangú, nyílt szavazással ismét Deutsch Tamást, az MTK Budapest első emberét, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnökét választották meg a szervezet elnökévé. A 35 éves SOSZT és az egyesületek munkáját Fábián László, a MOB főtitkára is méltatta.

Dr. Sydó Nóra, az úszóválogatott keretorvosa tavasszal – harmadik magyar szakemberként – sikeres sportorvosi szakvizsgát tett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szakmai programjában, melynek keretében Sports Medicine diplomát szerzett.

Sikersportággá válhat a triatlon Magyarországon, a hazai szövetség nem titkolt célja, hogy az idei legyen a válogatott eddigi legsikeresebb olimpiai szereplése. Jók az esélyek, a világ élmezőnyébe tartoznak a magyar versenyzők, a férfiaknál Magyarország a második legerősebb nemzet a világranglistán a párizsi olimpia előtt két hónappal.

Megnyitották a párizsi olimpia belépőjegyeinek hivatalos viszonteladói platformját.
A héten Sanghajban kezdődik az Olimpiai kvalifikációs-széria négy, az ötkarikás programba 2021-ben, illetve most bekerült sportágban: sportmászásban, breakingben, szabadstílusú BMX-ben és gördeszkázásban. Június 20-23-án aztán Budapesten, a Ludovika Campuson (Orczy-kert) dől el, kik jutnak ki a párizsi játékokra az indulók közül – ami biztosnak tűnik, hogy mindkét helyszínen óriási show várható, hiszen a négy műfaj nagyon sokban különbözik a hagyományos olimpiai sportágaktól. BMX-ben és a falmászás egyik műfajában az indulók például csak a helyszínen ismerik meg a „pályát”, a bringásoknak például egyetlen órájuk van, hogy feltérképezzék azt. Breakingben pedig egyes versenyeken hagyomány, hogy előbb a bírók mutatnak néhány kunsztot, mielőtt kiülnek a színpad szélére pontozni.

Megtartotta éves közgyűlését a Nemzeti Versenysport Szövetség, az eseményen részt vett dr. Bartha Csaba a Magyar Olimpiai Bizottság operatív igazgatója, Molnár Zoltán a Magyar Edzők Társaságának elnöke, valamint dr. Kamuti Jenő a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke is.

Május 16-19. között rendezik meg Sanghajban a kétfordulós Olimpiai Kvalifikációs Sorozat első felvonását, amelyen 4 magyar sportolónak is szurkolhatunk. Szarvák Csenge (B-Girl Csenge) és Lobontiu Menotti Noris (Noris by Nature) breaking, Tusnády Nimród Sebestyén sportmászás, Kempf Zoltán (Kempf Zozo) pedig BMX freestyle sportágban méri össze tudását a legjobbakkal. Júniusban az utcai sportok olimpiai fesztiválja Budapestre érkezik, hogy a versenyzők a sorozat második állomásán biztosíthassák be helyüket a nyári olimpiai játékokra.

Erről beszélgetett az M5 Ez itt a kérdés című műsorában május 13-án a születésnapját ünneplő Schmitt Pál és Kamuti Jenő, a Nemzet Sportolói.

A taekwondós Salim Omar Gergely harmadik Eb-aranyát szerezte. Guzi Blanka győzött a szófiai öttusa-világkupán. A szegedi kajak-kenu világkupán Kopasz Bálint győzött Varga Ádám előtt K1 1000m-en. A judós Ungvári Attila megerősítette helyét az olimpiai ranglistán. Lehmann Csongor volt a legjobb magyar triatlonos a világbajnoki sorozat jokohamai állomásán. Takács Boglárka biztató idővel ötödik a dohai Gyémánt-liga versenyen. A férfi kézilabda-válogatott kijutott a vb-re. Sportlövőink nem jutottak döntőbe 50 méteren a bakui világkupán. Harmadik helyen zárt a női strandröplabda-válogatott a Nemzetek Kupáján. Középmezőnyben a magyarok a mountain bike Eb-n. Tart a Giro d'Italia, véget ért Tour de Hongrie.