
A gyorskorcsolyázó Kim Minseok olimpiai kvótát szerzett 1000 és 1500 méteren. A magyar curling vegyes páros duó két vereséggel kezdte az olimpiai kvalifikációs versenyt. A Pavlova és Sviatchenko alkotta magyar műkorcsolyázó páros lett a négy nemzet bajnoka. Olimpiai kvalifikációs pontokért versenyzett Brunner Blanca és Kozuback Kamilla snowboard cross illetve Big Air versenyen.

Ünnepi ülésen emlékeztek a TF Hepp Ferenc-termében a Magyar Olimpiai Akadémia 40 évvel ezelőtti alapítására. Az emlékülésen felszólalt Schmitt Pál, a szervezet első elnöke, Gyurta Dániel jelenlegi elnök, Győr Béla főtitkár, a Magyar Olimpiai Bizottság nevében pedig Fábián László főtitkár; a négy évtizedről áttekintést adott Szakály Sándor professzor és dr. Szikora Katalin.

Felállt a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) új sportolói bizottsága. Mandátumuk az olimpia utáni év (2029) május 31-éig tart, az előzőé idén lejárt, ezért kellett újraszervezni. Novemberben a súlyemelők alakítottak hasonló testületet.

Decemberben immár harmadszor – idén másodszor – rendezte meg a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Sportvezetők Programját. Ezúttal 13 fiatal élt a lehetőséggel.

A kajak-kenu sportág legrangosabb elismerésében, Arany Érdeméremben részesült a sportág két olimpiai bajnok legendája: Kőbán Rita és Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke.

A Nemzetközi Curling Szövetség három bizottságába is bekerült magyar szakember.

Szerda délután a Farkasréti temetőben búcsút vettek dr. Hámori Jenő olimpiai bajnok kardvívótól, vegyészprofesszortól.

A Magyar Olimpiai Bizottság a fővárosi Larus étteremben tartotta december 9-én a hagyományos évvégi találkozóját, amelyen a szépkorú olimpiai érmeseket köszöntötték.

Kilencvenedik születésnapja alkalmából köszöntötte Pézsa Tibor olimpiai bajnok kardvívót, edzőt, sportvezetőt Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke a szervezet székházában.

Tizenharmadik alkalommal hirdeti meg a BOM a Magyar Sportért Alapítvány a Berzeviczy Albert tanulmányi ösztöndíjprogramot, amelyre olyan sportolók pályázhatnak, akik az élsport mellett tanulmányaikat is kiemelten fontosnak tartják. A jelentkezési határidő: 2026. január 20., a pályázati feltételek az alapítvány weboldalán érhetők el.