A Fiumei úti Sírkert (korábbi nevén Kerepesi temető) rendszeresen szervez tematikus temetői sétákat az érdeklődők részére. Április 7-én egy ilyen programon vettünk részt - többek közt a Magyar Olimpiai Akadémia képviseletében -, amelyen sportolók és sportvezetők sírjait kerestük fel. Vezetőnk Szabó Viktor történész – akinek az előző munkahelye az Egri Sportmúzeum volt – alaposan felkészült a Sírkertben nyugvó sportemberekből. Számos érdekes történetet hallottunk tőle, ismertetését iPad segítségével fényképekkel és filmbejátszásokkal egészítette ki.

Az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) elnöke, Janez Kocijančič örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy öt európai ország is leadta a pályázatát a 2026-os téli olimpiai rendezéséért.

A 3x3-as lány kosárlabda-válogatott az április 1-én zárult világranglistán a 6. helyen végzett, ezzel kijutott az októberi Buenos-Aires-i olimpiára, kapta az értesítést a nemzetközi szövetségtől (FIBA) az olimpiai bizottság.
A veronai kadet és junior vívó-világbajnokságon a kadet tőrözők egyéni versenyében Zsoldosi Karolina (a képen balra) a 10. helyével újabb kvótát szerzett a Buenos Aires-i nyári ifjúsági olimpiára, melyre magyar párbajtőröző, kardozó és tőröző is utazhat.

Újabb kitűnő eredmények értek el a veronai kadet világbajnokságon a magyar vívók. A kard fegyvernem megszerezte a maximális két olimpiai kvótát a Buenos-Aires-i ifjúsági olimpiára a világbajnok Pusztai Liza és a bronzérmes Rabb Krisztián révén.

Vasárnap kezdődik az öttusázók U19-es világbajnoksága a portugáliai Caldas da Rainhaban. A vb egyben kvalifikációs verseny az októberi, Buenos Aires-i ifjúsági olimpiára.

A következő bő két esztendő olimpiai multisport-eseményei kerültek napirendre a Magyar Olimpiai Bizottság, sportági szakszövetségek főtitkárai számára meghirdetett értekezletén. A MOB feladat- és hatásköre egy olimpiai cikluson belül nyolc ide vonatkozó sporteseményre terjed ki. A szakmai fórumon részt vett Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke is, aki ebben a körben először köszöntötte a résztvevőket.

A 2022-es pekingi téli olimpia szervezőbizottsága kiemelt fontossággal kezeli a környezetvédelmet, és céljuk egy fenntartható és környezetbarát olimpia szervezése. Kínát jellemzően sok kritika éri a környezetszennyezésben betöltött szerepe miatt, mely nagyrészt az ország rohamléptékű iparosodásának és a népességnövekedésnek köszönhető.
A hazai és a Nemzetközi Birkózószövetség képviselői a Magyar Olimpiai Bizottság székházában tárgyaltak szerdán, többek közt Magyarországon tervezett, nemzetközi edzőtábor lehetőségéről.

Több szempontból is figyelemre méltó a magyar fiataloknak a veronai kadet és junior vívó-világbajnokságon való szereplése. Miután junior párbajtőrben Nagy Kinga, Borsody Emma és Koch Máté harmadik lett, majd aranyérmet nyert az Andrásfi Tibor, Debnár Gergely, Koch Máté, Nagy Dávid összeállítású junior férfi párbajtőrcsapat, Dékány Kinga kvótát szerzett az ifjúsági olimpiára, Büki Lili pedig Fair Play-oklevelet vehetett át. Szerdán Pusztai Liza bronzérmet nyert a junior női kardozók között.