Rövidesen öt hónapos lesz Molnár Olívia, a kajakozó olimpiai-, világ- és Európa-bajnok Csipes Tamara, valamint Molnár Ákos, a vb-ezüstérmes Verrasztó Dávidot felkészítő úszóedző tavaly novemberben világra jött kislánya. Egyelőre nem okoz fejtőrést a szülőknek, hogy mit is hozzon a nyuszi szépen cseperedő szemük fényének.
A téli dobó Európa-kupa U23-as mezőnyében aranyérmet nyert Gyurátz Réka az egykori „dobópápa” Németh Pál nevével fémjelzett szombathelyi atlétikai műhely büszkesége.
Szervezési problémák miatt Lillehammer nem pályázik a 2026-os téli olimpiai megrendezésére, ugyanakkor négy évvel később szívesen lenne házigazda. Az érdeklődő városoknak szombatig kell jelentkezniük a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál (NOB).

Debrecenben Wladár Sándor vezetésével megtartotta alakuló ülését az úszó Olimpiai Bajnokok Testülete. A március 30-ai eseményen részt vett Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke és Fábián László sportigazgató is. "Jó kezdeményezésnek tartjuk, üdvözöljük a testület megalakulását" - mondta Kulcsár Krisztián.

Döbbenetes idővel (1:52.71), Cseh László pekingi Európa-csúcsától egyetlen századmásodperccel elmaradva nyerte meg a 200 pillangót Milák Kristóf a debreceni országos bajnokság nyitónapján. A 18 esztendős klasszis természetesen azonnal a világranglista élére ugrott: eddig a világbajnoki címvédő Chad le Clos 1:55.06-tal állt az élen – ennél az ezüstérmes Kenderesi Tamás is jobbat úszott egyébként. Kapás Boglárka a világ idei harmadik idejével nyert 800 gyorson, majd 200 pillangón is diadalmaskodott.
Milánó és Torino közösen szeretne pályázni a 2026-os téli olimpia és paralimpia rendezési jogára. Az Olasz Olimpiai Bizottság (CONI) csütörtökön el is küldte az ezzel kapcsolatos szándéknyilatkozatot a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB).
A Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör sportnyelven szólva idén már a 11. szezonját kezdte. És az elmúlt tíz esztendőben a magyar sportélet színe-javát sikerült a Kertvárosba csábítania. Közel 200 sportoló, többségében olimpiai-, világ- és Európa-bajnokok, edzők, sportvezetők és sportújságírók voltak eddig a civil szervezet vendégei. Az elmúlt tíz esztendőbe mindössze egy dolog nem fért még bele: hogy a kertvárosi sportrajongók téli olimpiai bajnokot köszönthessenek. Ez egészen március 26-ig így volt, amikor is „megtört a jég”, mert a baráti kör meghívására a Phjongcshang-i olimpián győztes féri short track-váltó látogatott a kerületbe.

A Budapesti Egyetemi Atlétikai Club idén emlékévvel ünnepli fennállásának 120. évfordulóját. A BEAC-120 emlékév kapcsán számos sport- és kulturális programmal készül a klub. Ennek keretében februárban az Albertfalvi Közösségi Házba költözött a BEAC-Az elsők c. kiállítás, mely az egyesület történetét mutatja be a kiemelkedő BEAC-os sikereken keresztül. A kiállítás záróeseményeként március 27-én egy kerekasztal beszélgetést szerveztek, ahol a BEAC egykori és jelenkori élsportolói meséltek a klubban eltöltött éveikről, élményeikről és sikereikről.

A 2020-as tokiói olimpia szervezőbizottsága nyilvánosságra hozta a két év múlva rendezendő esemény promóciós videóját. A szervezők ezzel szeretnék Japán felé fordítani a sportszeretők figyelmét a phjongcshangi játékok után.

Heidum Bernadett a Facebook-oldalán szerda este bejelentette visszavonulását. Az idén májusban 30 esztendős rövidpályás gyorskorcsolyázó három téli olimpián vett részt. Az MTK sportolója Phjongcshangban 4. lett a női 3000 méteres váltó tagjaként.