Tizenhárom olimpiai bajnok is bekerült a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkárságának a párizsi olimpia után életre hívott LA10 programjába, amely azt a célt tűzte ki, hogy Magyarország a következő nyári ötkarikás játékokon tíz aranyérmet szerezzen, és/vagy a legjobb tíz nemzet közé kerüljön az éremtáblázaton.

Az Magyar Kajak-Kenu Szövetség szervezésében a budapesti Agora Towerben sajtótájékoztatón mutatkozott be az új szakmai stáb szerdán. Hadvina Gergely szakmai igazgató, illetve Tóth Dávid a kajak-, ifj. Foltán László a kenu- és Hajdu Botond, a para kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya a Los Angelesig vezető útról is beszélt.

Pécsen elbúcsúztatták a római olimpia bronzérmes magyar labdarúgócsapatának tagját, dr. Dunai Jánost. A baranyai legendát testvére, az olimpiai bajnok Dunai Antal méltatta.

Hatvan esztendős Kocsis Erzsébet olimpiai bronz-, világbajnoki ezüstérmes, 1995-ben a világ legjobb kézilabdázója címmel kitüntetett 125-szörös válogatott játékos, beállós.

Az erősségében akár kis világbajnokságnak is tekinthető albániai UWW-rangsorversenyt a magyar csapat egy ezüst- és négy bronzéremmel zárta. Az atléta Takács Boglárka a madridi arany-kategóriás versenyen két alkalommal is beállította a 60 méteres síkfutás országos csúcsát. Valter Attila két egynapos franciaországi versennyel nyitotta az idényét. Öttusában Kolaszár Mihály ezüstérmes lett az évadnyitó, már akadálypályával tarkított világkupafutamon. A magyar színekben versenyző Kim Minszok összetettben a hatodik helyen zárta 1500 m-en a világkupa-sorozatot.

Hatalmas sportdiplomáciai siker: 2026-ban Budapest adhat otthont az Európai Olimpiai Bizottság közgyűlésének. Erről írt alá megállapodást szombaton, a szervezet frankfurti közgyűlésén Gyulay Zsolt a MOB, és Szpirosz Kapralosz, az Európai Olimpiai Bizottság elnöke.

Olimpiai bajnok, világbajnok, majd edzőként leányából is a világ legjobbját faragta, aki eredményei alapján túl is szárnyalta édesapját. A klubhűség mintaképe: sportolóként és edzőként is egyetlen egyesülethez, a Honvédhoz kötődik. Sportolóként három olimpián vett részt. Hatvan esztendős Csipes Ferenc kajakozó, mesteredző.

Az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) 54. kongresszusán Piotr Nurowski-díjat vehetett át az olimpiai bajnok taekwondós, Márton Viviana. Az európai olimpiai család a nyári sportágak képviselőinek versenyében találta a legjobb ifjúsági sportolónak a 18 éves magyart.

„Tavaly összességében 7 ország 44 településének 143 rendezvényén hirdettük az olimpiai eszmét” – hangzott el az idén 40 éves Magyar Olimpiai Akadémia (MOA) február 26-ai tanácsülésén, a 2024-es beszámoló előterjesztésében. „A továbbiakban is támogatásunkról biztosítjuk a Magyar Olimpiai Akadémiát” – jelentette ki Antal Dénes, a Magyar Olimpiai Bizottság ügyvezető igazgatója.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöksége előzetesen elismerte az ökölvívás 2023-ban alapított új világszövetségét, a World Boxingot, amelyhez a múlt héten csatlakozott a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ).