Az 1956-os melbournei-i olimpia ezüstérmes férfi párbajtőrcsapatának tagjára, a világbajnoki bronzérmes vívóra, a későbbi kiváló edzőre, Rerrich Bélára emlékeztek a Fiumei úti sírkertben, svéd sportvezetők és sportolók jelenlétében, azok kérésére. Az eseményen részt vett Kulcsár Krisztián MOB-elnök is. Az ötvenes évek végétől Svédországban élő, ott párbajtőriskolát létrehozó Rerrich Béla idén lenne száz esztendős.
Péntektől érvénybe lépett a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) fegyelmi döntése, amellyel egy évre felfüggesztette kilenc tagországa versenyzési jogát olimpiai doppingeseteik nagy száma miatt.
A székesfehérvári Aranybulla Könyvtár Alapítvány és a Gedővári Imre Olimpiai Baráti Kör második közös rendezvényére került sor 2017. október 18-án. A meghívott vendég Szabó Gabriella háromszoros olimpiai bajnok, kilencszeres világ és kilencszeres Európa bajnok kajakozó nő volt. A találkozót megtisztelte jelenlétével a Magyar Olimpiai Akadémia Tanácsának két tagja dr. Jakabházyné Mező Mária és dr. Hencsei Pál olimpiakutató. Jelen volt még Gedővári Katalin, akinek támogató segítsége nagyban hozzájárul a baráti kör működéséhez. A beszélgetést Róth Tamás fotóriporter vezette.
Pénteken átadták a Testnevelési Egyetem (TE) Sport-táplálkozástudományi Központját, amely a megújuló felsőoktatási intézmény első befejezett rekonstrukciója. Az eseményen részt vett Kulcsár Krisztián MOB-elnök és Fábián László sportigazgató is. Az új központ vezetője Martos Éva orvosprofesszor.
"Sportvezetőként új világ nyílik meg előttem. Sportágamat, az atlétikát, hazámat, Magyarországot, és az egész kontinenst, Európát is képviselhetem" - mondta ezt az olimpia.hu-nak Baji Balázs világbajnoki bronzérmes magyar gátfutó, miután pénteken beválasztották az Európai Olimpiai BIzottság sportolói bizottságába.

Magyarország utoljára 1980-ban, az egyesült államokbeli Lake Placidben szerzett érmet téli olimpián, ám Kulcsár Krisztián MOB-elnök az M4 Sportreggeli című műsorában bizakodását fejezte ki a 2018-as phjongcshangi téli játékokkal kapcsolatban: „Nagyon bízom abban, hogy lesz áttörés és érmet nyerünk.” Meglátása szerint erre a rövidpályás gyorskorcsolyázóinknak van a legnagyobb esélye.

Az Európai Olimpiai Bizottság 9. sportolói fórumán, 5. közgyűlésén a legmagasabb szavazatszámmal választották a szervezet Sportolói Bizottságába a világbajnoki bronzérmes, Universiadé-győztes olimpikon gátfutót, Baji Balázst.

Hóügyekkel foglalkozó munkacsoportot állított fel a 2022-es pekingi téli olimpia szervezőbizottsága. A kínai fővárosban - amely két éve a kazah Almatival szemben nyerte el az ötkarikás játékokat - a fagyponthoz közeli hideg ellenére is keveset esik a hó, így finn, kanadai és más országból érkező szakembereket hívtak a rendezők.

Európa 39 nemzeti olimpiai bizottságának delegációja vesz részt Monte Carlóban a 9. Európai Sportolói Fórumon, egyben 5. közgyűlésükön. A mintegy száz résztvevő között Magyarországot a MOB Sportolói Bizottságának két tagja, az olimpiai bronzérmes Csernoviczki Éva judós és az olimpikon gátfutó, világbajnoki harmadik helyezett Baji Balázs képviseli.
Dél-koreai részről a Bajnokok Ligája-győztes, már visszavonult labdarúgó, Pak Dzsi Szung viszi majd először a februári, pjongcsangi téli olimpia lángját, amelyet jövő kedden lobbantanak fel Olümpiában – közölte csütörtökön a Görög Olimpiai Bizottság. A ceremóniát a MOB honlapján is követhetik.