Az olimpiai bajnok vízilabdázó, Lemhényi Dezső december 9-én ünnepelné 99. születésnapját. Majdnem napra pontosan 13 éve, 2003. december 4-én azonban örökre eltávozott közülünk. A nemcsak kiváló játékosként, hanem kiváló edzőként és játékvezetőként, illetve a magyar olimpiai bajnokok sorsát szívén viselőként ismert Butykó bácsi szellemisége szerencsére tovább él.

Sportjogi konferenciát rendez a SPORTJUS Magyar Sportjogász Társaság a hazai sportéletben elvárható helyes irányítás témakörében, amelyen a Sporttörvény aktuális változásának hatásai kiemelt figyelmet kapnak.

A melbourne-i olimpia tizedik napján, vasárnap szünetelnek a küzdelmek. A magyar csapat vezetése nem foglalkozik a sportolókkal. Semmi szervezettség, ki merre lát, arra megy.
A kötöttfogású klubvilágkupát, a nem olimpiai súlycsoportok világbajnokságát és a Nemzetközi Birkózó Szövetség (UWW) elnökségének ülését rendezik meg jövő héten Budapesten, ahová 800 vendéget várnak a szervezők.

A rövidpályás gyorskorcsolyázóknak péntektől vasárnapig a Gyakorló Jégcsarnokban, a műkorcsolyázóknak pedig a jövő héten keddtől vasárnapig a Tüskecsarnokban rendezik meg a hagyományos Mikulás-kupát.

Miklós Edit számára is megkezdődik a 2016–2017-es világkupa-szezon a kanadai Lake Louise-ban, december 2. és 4. között. Pénteken és szombaton a lesikló futamokat, vasárnap a szuper-óriásműlesiklást rendezik. Olimpiai hetedik helyezett sportolónk célja a világkupa sorozatban és a februári világbajnokságon a dobogós helyezés megszerzése.

December 5-én, hétfőn hatodik alkalommal kerül sor az „Egy nap az utánpótlásért” elnevezésű konferenciára a Magyar Olimpiai Bizottság, az utanpotlassport.hu és a Decathlon szervezésében. A szervezők még várják a jelentkezéseket.

A melbourne-i olimpia kilencedik versenynapja ismét hozott magyar érmeket. Papp László újra felért a dobogó legmagasabb fokára, kajak-kenusaink a sportág befejező versenynapján 1 ezüst- és 2 bronzérmet szereztek, és Tumpek György is bronzérmesként szállt ki a medencéből.

Vörös Zsuzsanna, a magyar öttusasport első és eddig utolsó női olimpiai bajnoka az egyike azoknak, akiket a nemzetközi szövetség beválasztott a sportág halhatatlanjainak társaságába. A húsz évig tartó versenyzői pályafutását 2010-ben lezáró székesfehérvári sportnagyság – a város egyetlen olimpiai bajnoka – büszkeségét csak növelheti, hogy vele együtt a 78. évében járó Balczó András, minden idők egyik legkiválóbb öttusázója, a Nemzet Sportolója is a hírességek klubjának alapító tagja lett.

A melbourne-i olimpiára és az 1956-os forradalom áldozataira emlékeztek szerda délután a 60 évvel ezelőtti játékokon részt vett magyar sportolók a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME). A Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjának rendezvényére húszan jöttek el az akkor Ausztráliában szerepelt magyar sportdelegációból, köztük olyan olimpiai bajnokok, mint Keleti Ágnes, Lemhényiné Tass Olga, Reviczkyné Köteles Erzsébet, Kárpáti György és Bolvári Antal. Az eseményen a MOB alelnöke, Magyar Zoltán, kétszeres olimpiai bajnok tornász is megemlékezett ötvenhat hőseiről.