
Díszvacsorával egybekötött sajtótájékoztatón köszöntötte a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) az 1956-os, az 1976-os és az 1996-os ötkarikás játékok érmes magyar sportolóit.
Sajtótájékoztató keretein belül mutatták be a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) szerkesztésében és gondozásában megjelent Sport 2016 című évkönyvet.

Amire nagyon várt a magyar küldöttség, az megszületett az olimpia nyolcadik napján az első magyar aranyérem. A kajaksport versenyei is megkezdődtek és az Urányi János-Fábián László duó nyerte a K-2 10000 m fináléját.
Áprilisban indította útjára a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) és Gyémánt fokozatú támogatója, az OTP Bank a Riaria applikációt, amelyen keresztül a szurkolók közvetlen üzenetekkel támogathatták a riói olimpiára készülő sportolókat. A közös kampány nemcsak az olimpikonok körében volt sikeres, de rangos elismeréseket is begyűjtött.

Lemondott Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke. Gyárfás Tamás szerdán az MTI szerkesztőségét az alábbiak szó szerinti közlésére kérte:

A Debreceni Egyetem nyilatkozatban rögzítette: támogatja a Budapest 2024 munkáját abban, hogy Magyarország és a főváros elnyerhesse a 2024-es olimpia és paralimpia rendezési jogát.

Az októberi teljesítményének köszönhetően a BVSC-Zugló asztalitenisz-szakosztálya átvehette a MOB, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított „A hónap műhelye”-díjat és az azzal járó félmillió forintos Decathlon sportszervásárlási utalványt, e mellett megnyerték a 100 ezer forintot „érő” közönségszavazást is. A klub korábban már több jelölést kapott, de a hónap legjobbja ezúttal lett. Ahogy Tóth József, a MOB utánpótlásosztályának vezetője a műhelyt jellemezte: „Ha asztalitenisz, a BVSC nem maradhat ki!”

Az atlétika, a vívás, a birkózás mellé csatlakozás a vízilabda és az úszás is a magyar érdekeltségű versenyek közé az olimpia hetedik napján.

Teljesítményfokozó-szereket bevizsgáló központot hoz létre a kormány 2017-ben – jelentette be az emberi erőforrások minisztere kedden Budapesten. Az Európa Tanács 2016. évi sportminiszteri értekezletén Balog Zoltán közölte: a központ megvalósítására 3.2 millió eurót (nagyjából egymilliárd forint) szán a kormány.