
További négy évre Nagy Györgyöt választotta meg elnöknek a Magyar Sportlövő Szövetség (MSSZ) küldöttgyűlése. A hétfői voksoláson - az MSSZ tájékoztatása szerint - a küldöttek egyhangúlag támogatták a szövetséget 2012 decembere óta irányító Nagy Györgyöt, aki egyedüli jelölt volt a posztra.

Ötvenhat november 28-án, szerdán befejeződtek az olimpiai öttusaversenyek, a férfi 5000m-en két magyar is a döntőben szerepelt, és a férfi párbajtőrvívó csapatok versenye is eljutott a négyes döntőig. A kétszeres olimpiai bajnok Papp László is a kötelek közé lépett Melbourne-ben.

A hétvégén vívásban, tornában és sportlövészetben szerepeltek hazai viadalokon riói olimpikonjaink.

Remek októberi teljesítményének köszönhetően a BVSC-Zugló asztalitenisz-szakosztálya nyerte el a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított „A hónap műhelye”-díjat és az azzal járó félmillió forintos Decathlon sportszervásárlási utalványt. A fővárosiak megnyerték a 100 ezer forintot „érő” közönségszavazást is, amely elengedhetetlen volt a végső győzelemhez.
A 2019-es évben már három olimpiai kvalifikációs világversenynek is otthont adhat Magyarország. A korábban hazánknak ítélt szegedi kajak-kenu vb után két további spotágban, vívásban és öttusában is vb helyszíne lesz Magyarország, Budapest. A vívók kongresszusán az olimpiai bajnok Szabó Bence sportdiplomáciai feladatot kapott.
November 19. és 25. között a skóciai Braeheadben rendezték a női és a férfi B divíziós Európa-bajnokságot, ahol női válogatottunk aranyérmet nyert, ezzel kiharcolta a jogot arra, hogy jövőre a magyar válogatott Európa legjobbjai között az A divízióban versenyezzen.
Az olimpia ötödik napján sincs még magyar aranyérem, sőt az érmeink száma sem emelkedett, bár atlétikában két számban is döntőben szerepeltünk és a tőr egyéni fináléjában is érdekeltek voltunk.

Hamarosan valós képet kaphatunk arról, hogy állnak a kevesebb mint 450 nap múlva kezdődő 2018-as pjongcsangi téli olimpia előkészületei, ugyanis a szezon több versenyét is a dél-koreai helyszínen rendezik.

A Magyar Atlétikai Szövetség pénteken este tartotta a Gerbaud Házban a 2016-os év MASZ Évzáró és Díjátadó Gáláját. Ünnepélyes keretek között adta át Gyulai Miklós, a MASZ elnöke és dr. Bartha Csaba, a MOB főtitkára az év legjobbjainak járó elismeréseket.
Az athéni olimpiai bajnok Vörös Zsuzsannát és a háromszoros olimpiai győztes Balczó Andrást beiktatták az öttusázók Hírességek Csarnokába.