Pápai Olivér: „A Jóisten megsegített, így lettem második”

Pápai Olivér megszerezte a Magyar Csapat második ezüstérmét – összességében pedig a Team Hungary harmadik medálját – a dakari ifjúsági olimpián. A tehetséges fiatal sportoló a 200 méteres gyorsúszó döntő után ünnepelhetett a dobogó második fokán.

MOB-Média/Bodaki Márk
Öröm? Nagyon nagy. Kárpótlás az elmúlt napokért? Mindenképp! Motiváció az előttünk álló két évre? Naná!
Pápai Olivér számára nem egészen úgy alakult ez az ifjúsági olimpia, ahogy tervezte, de úgy tartják, minden jó, ha jó a vége… És ennek a történetnek nagyon jó lett a vége.

MOB-Média/Bodaki Márk
Ahogy arról korábban már írtunk: Olivér egyik legerősebb számát, a 800 méteres gyorsúszást törölték, mert túl meleg (31 Celsius-fokos) volt a szabadtéri medence vize. A 400 méter az ő igazi távja, ám azt meg azért kellett kihagynia, mert egy nappal a verseny előtt belázasodott. A csapatorvos Tóth Szabolcs és a pihenés segített, Pápai szerdán és csütörtökön már edzett, s bár nem volt százszázalékos formában, odaállt a 200 méter rajtjához.

MOB-Média/Szalmás Péter
Még ha neki ez túlságosan is „gyors számnak számít”, akkor is összeszedte minden erejét, mert semmiképp sem akart úgy hazamenni az ifjúsági olimpiáról, hogy vízbe sem ugrik versenykörülmények között. Reggel úgy érezte, érem sem lesz, azután délelőtt úszott egy második időt, amivel az ötös pályáról várhatta a rajtot a délutáni döntőben.
Beugrottak. Az első ötvennél úszott már jobbat – sokkal jobbat is. A másodiknál kezdett felcsillanni a remény, a harmadiknál üldözőbe vette az egész dakari versenyen brillírozó orosz Bogdan Toropkint, a negyediken pedig majdnem utol is érte. Ha van még tíz méter… De nem volt. Az eredmény azonban így is remek, az ezüstérem pedig gyönyörűen csillog. Mert mindent beleadott – és ilyen előzmények után, ezen a napon ez volt a legfontosabb.

MOB-Média/Szalmás Péter
„Nem fogok hazudni, borzasztóan fájt… – vallotta be Pápai az eredményhirdetés után, de akkor már semmi fájdalom nem látszott az arcán, csak a tiszta öröm. – A betegség megviselt, de mindent beleadtam, és ez jött ki belőle. Nagyon örülök neki, mert reggel úgy éreztem, esélytelen, hogy ma érmet szerezzek, de a Jóisten úgy látszik, megsajnált és megsegített, mert második lettem. A betegség elvitte az első ötvenet, amelyen általában nagyobb erőlködés nélkül is gyors szoktam lenni, úgyhogy nagyon kellett igyekeznem a felzárkózáshoz, de a hajrá szerencsére jól sikerült, ennek az eredménye az ezüst, aminek nagyon örülök.”

MOB-Média/Szalmás Péter
Pápai Olivér azt mondta: ezt a dakari ifjúsági olimpiát még sokáig fogja emlegetni – egyrészt a történtek, másrészt a számára vadonatúj, ötkarikás élmény miatt, harmadrészt pedig azért, mert ez alatt a néhány nap alatt nagyon sokat tanult az úszásról, az alkalmazkodásról és saját magáról is.
„Elképesztő volt az ötkarikát látni mindenütt a városban, remélem, kevesebb mint két év múlva is láthatom majd – utalt Los Angelesre Pápai Olivér. – Persze, előbb tisztességesen felkészülök a jövő évi hazai világbajnokságra, utána pedig a felnőtt olimpiára…”
Mit lehet erre mondani? Úgy legyen!

MOB-Média/Szalmás Péter
IFJÚSÁGI OLIMPIAI JÁTÉKOK, DAKAR
200 m gyors: 1. Bogdan Toropkin (Oroszország) 1:47.78, 2. PÁPAI OLIVÉR (MAGYARORSZÁG) 1:48.43, 3. Daniel Saborio Grillo (Mexikó) 1:49.68




















