Ugrás a tartalomra »

countdown_la2028.webp

Már csak
00
nap
van hátra

Tamás Rebeka 12. lett 100 m háton, Pápai Olivér sajnos belázasodott

002.jpg

Az uszodában kedden egyedül Tamás Rebeka képviselte a magyar színeket a dakari ifjúsági olimpián – 100 m háton a 12. helyet szerezte meg.  Pápai Olivér sajnos nem tudott elindulni 400 méteres gyorsúszásban, mert hétfőn belázasodott.

Tamás Rebeka 100 méter háton ugrott vízbe kedden Dakarban – a magyar lány előző két számában döntőbe jutott, ami nagyon is dicséretes teljesítmény, csakúgy, mint a hatodik, pontszerző helye 200 m háton – ma azonban sajnos nem sikerült a bravúr, meg kellett elégednie a 12. helyezéssel. Hátravan még neki az 50 méter hát, az már afféle jutalomjáték lesz a szépen helyt álló versenyző számára, aki rengeteget tanult a mögötte álló napokban.

Tapasztalatot szerzett az olimpiai multisport-eseményekről, arról, hogy milyen más sportágak képviselőivel együtt lakni, egymásnak szurkolni, egymáshoz alkalmazkodni. Ezt a tudást viszi tovább magával és építi be a mindennapokba.

001.jpg

MOB-Média/Szalmás Péter

Pápai Olivér sajnos eddig nem próbálhatta ki magát versenykörülmények között. Ahogy arról beszámoltunk, fő számát, a 800 méteres gyorsúszást a medence vizének szabálytalanul magas hőmérséklete (31 fok) miatt törölték. Kedden pedig azért kellett kihagynia a 400 m gyorsot, mert minden elővigyázatosság (még maszkot is viselt a közlekedési eszközökön) ellenére hétfőn hőemelkedése és láza volt. Tóth Szabolcs csapatorvos Petrov Árpád edzővel közösen úgy döntött, a szövődmények elkerülése érdekében nem engedi rajthoz állni Pápait.

„Sajnáljuk, mert a felkészülés jól sikerült, csakúgy, mint az asztanai világkupa, és nyilván azért jöttünk ide, hogy méltón képviseljük a hazánkat, de az egészség az első – nyilatkozta Petrov Árpád, majd hozzátette, Pápainak kedden már nem volt hőemelkedése, így orvosi engedéllyel szerdán edzhet, és ha bírja a munkát, pénteken megméretheti magát 200 méter gyorson.

 

Kapcsolódó

Landoltunk Dakarban

Csütörtök éjszaka megérkezett Dakarba a magyar küldöttség első része az ifjúsági olimpiára.

d369cb88-1bb9-4716-96d0-19557e7317e0.jpg
Moór Ádám a legjobb nyolc között, Tamás Rebeka hetedik 100 m gyorson

Nagy hullámok, erős oldalszél, térd alá beakadó lapát – egyenként is nagy kihívást jelentenek, de egyik sem akadályozta meg Moór Ádámot abban, hogy a tengeri evezősök egyéni sprintszámának kieséses szakaszában a legjobb nyolc közé jusson a dakari ifjúsági olimpián. Az úszó Tamás Rebeka 100 méter gyorson a hetedik helyen ért célba.

20261102__DAKAR_2026_YOG_evezes_006.jpg
A MOB médiabizottsága a dakari ifjúsági olimpiát is tárgyalta

A Magyar Olimpiai Bizottság médiabizottságának októberi ülésén aktualitásként az idei dakari ifjúsági olimpia szerepelt a középpontban.

mediabizottsag_26.10.08.jpg
Olimpiai sportágakat népszerűsítettek az Atlanti-óceán partján

A dakari ifjúsági olimpia arra is lehetőséget ad, hogy a szervezők az olimpiai programban korábban, vagy jelenleg is szereplő, de a 2026-os ifi játékok műsorán nem található sportágakat is népszerűsítsenek. A dakari tengerparton kísérőrendezvényként amolyan sportágválasztót tartottak vasárnap délután a helyi közönségnek – amire a NOB-elnök mellett a magyar küldöttség tagjai is ellátogattak.

005.jpg
A dakari egészségügyi vonatkozásokról is egyeztetett az orvosbizottság

Őszi ülésén a dakari ifjúsági olimpia egészségügyi vonatkozásai mellett a Los Angeles-i, félidei előkészületeket is napirendre vette dr. Tállay András vezetésével a Magyar Olimpiai Bizottság Orvosi Bizottsága. 

sportoloi bizottsag-04.jpg
Afrika magyarokkal ír sporttörténelmet

A IV. Nyári Ifjúsági Olimpia az első olimpiai multisportesemény, amit az afrikai kontinensen rendeznek. Szenegál, azon belül is Dakar sporttörténelmet ír.

yogdakar_olympics.org.jpg
Athénban fellobbant a Dakar 2026 ifjúsági olimpia lángja

A görögországi Athén történelmi Panathinaikó Stadionjában fellobbant a Dakar 2026 ifjúsági olimpiai lángja. Ezzel kezdetét vette a láng útja a szenegáli Dakar felé, egyben újabb fontos mérföldkőhöz érkezett az első olyan olimpiai sportesemény előkészítése, amelyet Afrikában rendeznek meg.

dakar 2026 yog flame lighting ceremony.webp
Bemutatták a dakari ifi olimpia érmeit

Szeptember 16-án bemutatták a 2026-os dakari ifjúsági olimpiai játékok érmeit a nagyközönség előtt. Az érmek mindkét oldalán több szimbólum egészíti ki egymást: az oroszlán és a baobabfa – amelyeket közvetlenül a szenegáli kultúra ihletett –, valamint az olimpiai mozgalom motívumai.

ChatGPT Image 2026. szept. 18. 11_12_47.webp
Fogadalmat tett a Dakarba utazó ifjúsági Team Hungary

Tíz nappal a megnyitó előtt ünnepélyes keretek között tett fogadalmat a dakari ifjúsági olimpiára utazó Magyar Csapat. A 14-18 éves fiatalokból álló Team Hungary 13 sportágban 28 sportolót számlál. Az ünnepségen Gyulay Zsolt a zászlóvivőt is bejelentette.

20261021_DAKAR_2026_YOG_fogadalomtetel_004.jpg
Két ötödik hely a nyitányon

Két ötödik helyet szereztek a Team Hungary tagjai a dakari nyári ifjúsági olimpia vasárnapi versenynapján: Tamás Rebeka 200 méteres hátúszásban, míg Mildner Nimród a judósok -66 kilogrammos súlycsoportjában.

925A9569.jpg
Fellobbant a láng Dakarban

A szombat esti nyitóünnepséggel hivatalosan is elkezdődött Dakarban a IV. Nyári Ifjúsági Olimpiai Játékok – 204 ország sportolói vonultak fel az Abdoulaye Wade stadionban, ünnepelve a sportot és egyszersmind jelezve, hogy készen állnak a 14 és 17 év közötti sportolók legrangosabb ötkarikás megméretésére.

925A0027.webp
Pezsgő élet Dakarban a megnyitó előtt egy nappal

Egy nappal a megnyitó előtt már pezsgő élet fogadta az újonnan érkezőket a dakari ifjúsági olimpián, az olimpiai faluban, és a versenyhelyszíneken. A 28 magyar sportolót számláló Team Hungary ugyan még nem teljes, négyen már a helyszínen készülnek a versenyükre. 

925A9377.jpg
Az ifi olimpiáról a felnőtt porondra

Idén ősszel Dakarban rendezik a 4. nyári ifjúsági olimpiát. Ennek apropójából utánanéztük, kik azok, akik ifi olimpián léptek át az olimpiai család kapuján, majd a felnőttek mezőnyében is az élmezőnyhöz tartoztak, esetleg még a mai napig is a nemzetközi elit tagjai.

026.jpg
Moór Ádám bronzérmes az ifjúsági olimpián!

A tengeri evezés férfi egyéni sprint számában született meg az első magyar érem a dakari ifjúsági olimpián: a szegedi Moór Ádám szenzációsan versenyezve, a bronzcsatában egyiptomi ellenfelét megelőzve állhatott fel a dobogó harmadik fokára.

015.jpeg
„Az evezős beach sprint versenyek már inkább multisportversenyek”

Moór Ádám sporttörténelmet ír azzal, hogy Magyarországot elsőként képviseli olimpiai eseményen az evezés új számában, a coastal rowing szakág, beach sprint versenyszámában, mégpedig a dakari ifjúsági olimpián. A versenyről Simon Béla szövetségi kapitány is kifejtette véleményét.

925A9461.jpg
Infoartnet