Hatalmas és pótolhatatlan veszteség érte az egyetemes és magyar sportot, amikor 2006. március 11-én elhunyt Gyulai István, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség egykori főtitkára, a sportágat kormányzó döntéshozó testület nagy tiszteletnek örvendő tagja. Hosszantartó betegségétől magyar és külföldi orvosok igyekeztek megszabadítani, de minden tudás és gyógymód kevés volt ahhoz. Életének legfájdalmasabb heteiben, amikor a reménysugár már csak alig pislákolt, akkor sem panaszkodott. Tűrte a rosszat, a lehető legrosszabbat, a megváltoztathatatlant. Baját és panaszait, amíg csak lehetett, igyekezett magába fojtani. Igazi sportemberként, egykori válogatott atlétaként harcolt a pusztító kórral, semmiképpen sem akarta feladni.

Alighanem a XV. Atlétikai Világbajnokság legfontosabb „versenye” már a megnyitóünnepség előtt lezajlott. Hiszen a sportág szempontjából valószínűleg minden egyes kiosztandó aranyéremnél fontosabb volt, hogy ki irányíthatja a Nemzetközi Atlétikai Szövetséget az elkövetkező években. Hogy mennyire fontos volt maga az elnökválasztás, azt már az is jól jelzi, hogy két nehézsúlyú jelölt állt csatasorba: Szergej Bubka és Lord Sebastian Coe. Utóbbi a londoni olimpia szervezőbizottságának elnökeként egyszer már bizonyította, hogy képes különösen nehéz feladatok elsőrangú megoldására, és ez a pedigré elég volt ahhoz, hogy néhány szavazattal legyőzze az egykori rúdugró világcsúcstartót. Pedig a hagyományos atléta nemzetek szinte kivétel nélkül őt támogatták… Szabó Gábor, Sport 2015 évkönyvben megjelent írását olvashatják.

A magyar atlétanők közül egyedül Márton Anita lehet képes arra, hogy Rióban pontszerző helyet szerezzen meg, de csodával határos módon még egy bronzérmet is elhalászhat az ellenfelei elől. A Szegeden élő, de békéscsabai színekben versenyző súlylökő versenyzői pályafutása messze legeredményesebb évét zárta 2015-ben: a fedett pályás Európa-bajnokságon országos csúccsal lett aranyérmes, majd az év rangadóján, a pekingi világbajnokságon ismét a legjobb magyar eredményt túlszárnyalva végzett a dobogó közeli negyedik helyen. Arra pedig különösen is büszke lehet, hogy „tető alatt” megrendezett kontinensbajnokságon utoljára 1985-ben, azaz harminc évvel Anita prágai sikere előtt született magyar győzelem.