A csepeli klubban búcsúztak Melis Zoltántól" />

A Csepeli Evezős Klub sporttelepén családtagok, sporttársak – köztük az olimpiai ezüstérmes csapattagok – részvételével vettek végső búcsút Melis Zoltán olimpiai második helyezett evezőstől, korábbi szövetségi kapitánytól. Mexikó ezüstérmesét az olimpiai család nevében Gyulay Zsolt méltatta – háttérben az olimpiai kormányos nélküli négyes hajóval.
Elhunyt Boros Gergely, olimpiai sportágvezető" />

Életének 43. évében elhunyt Boros Gergely, világ- és Európa-bajnok kajakos, aki 2018 és 2024 között a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) szakmai igazgatója volt – adta hírül csütörtökön reggel az MKKSZ honlapja. A sportember a tokiói, majd a párizsi olimpián is a kajak-kenusok egyik sportágvezetőjeként vett részt, sportolóként Pekingbe tartalékként utazott.
Elhunyt Rizmayer Antal olimpikon pontszerző birkózó" />

Augusztus 12-én, életének 87. évében elhunyt Rizmayer Antal olimpikon birkózó – adta hírül a szomorú hírt honlapján a Magyar Birkózók Szövetsége.
Elhunyt Lakat T. Károly sportújságíró" />

Hetvenhat éves korában, augusztus 20-án elhunyt Lakat T. Károly sportújságíró, labdarúgó-szakíró, aki újságíróként több olimpiáról is tudósított.
Elhunyt Kárpáti Tamás Fair Play-díjas újságíró, műgyűjtő" />

Életének 80. évében elhunyt Kárpáti Tamás MOB Fair Play-díjas újságíró, író, lapkiadó, főszerkesztő és műgyűjtő, a népszerű Premier magazin alapítója, valamint a páratlan Hungarikonok gyűjtemény megalkotója.
Augusztus 28-án búcsúztatják Melis Zoltánt" />

Augusztus 28-án, 11 órától, a Csepel Evezős Klub SE sporttelepén (1213 Budapest, Gubacsi hídfő) búcsúztatják Melis Zoltán olimpiai ezüstérmes evezőst, korábbi szövetségi kapitányt.
Molnár Attila az Európai Atlétikai Szövetség sportolói bizottságának tagja lett" />

Molnár Attilát beválasztották az Európai Atlétikai Szövetség (EAA) sportolói bizottságába, amelynek 2030-ig lesz tagja. A tagokról a sportolótársak szavaztak a vasárnap véget érő birminghami Európa-bajnokságon.
Hullám és Penge 2.2: Kánikulában is inspiráltak az olimpiai bajnokok a Zuglói Táborban " />

Hogyan lehet több, mint 200 kiskamasz figyelmét lekötni a legnagyobb nyári hőségben, egy sátor alatt, mozgásos feladatok nélkül? Erre a kihívásra adtak tökéletes választ az OVEP (Olimpiai Értékek Edukációs Program) nagykövetei.
Elhunyt az olimpiai ezüstérmes evezős Melis Zoltán" />

hunshooting.hu
Hetvennyolc éves korában elhunyt Melis Zoltán olimpiai ezüstérmes evezős, aki két ciklusban közel húsz éven keresztül volt szövetségi kapitány.
Felavatták Halmay Zoltán első magyarországi emléktábláját" />

Halmay Zoltán tiszteletére, halálának 70. évfordulóján emléktáblát állítottak első budapesti, IX. kerület, Pipa utca 4. szám alatti lakóháza falán.