Ugrás a tartalomra »

countdown_la2028.webp

Már csak
00
nap
van hátra

Elhunyt Rothermel Ádám olimpiai ezüstérmes labdarúgó

Rothermel Ádám (Újpesti Dózsa) védi Nyilasi Tibor (FTC)_mtinemethferenc.jpg

Egyik egykori klubja, az Újpest közösségi oldala szombat este közölte az egykori kétszeres magyar bajnok hálóőr halálhírét. Az 1948-ban született Rothermel tagja volt az 1972-es müncheni ötkarikás játékokon ezüstérmes nemzeti csapatnak.

Rothermel Ádám 1948. június 14-én született Budapesten. A lila-fehérek kapusaként háromszor nyert bajnoki címet, az 1972-es müncheni olimpián pedig – a Tatabányai Bányász játékosaként – tagja volt az ezüstérmes magyar együttesnek. 1970 és 1976 között 13 alkalommal védett a válogatottban.

munchen_1972.Új.jpg

MTI

1980-ban kezdte meg tanulmányaimat a Rendőrtiszti Főiskola bűnügyi tagozatán, 1983-ban avatták tisztté. Az újpesti rendőrkapitányságon kezdett dolgozni nyomozótisztként, majd a főkapitányság rablási, aztán gyilkossági csoportjába került. Rendőrtisztként ment nyugdíjba.

Tőle 10 évvel idősebb unokatestvére, Rothermel Anna világbajnok kézilabdakapus volt.

Családja szintén a közösségi médiában azt írta: „utolsó pillanatáig hatalmas lélekkel, hősiesen küzdött, ahogyan azt egész életében, sportolóként is tette. Hat héten át tartó, emberfeletti harcot vívott, de a teste végül feladta a harcot."

rothermel_a.jpg

MTI

A Magyar Olimpiai Bizottság együttérzését fejezi ki a családnak és a labdarúgók közösségének.

(Nyitókép: MTI/Németh Ferenc)

Kapcsolódó

Elhunyt Steer Antal olimpikon birkózó

Türelemmel viselt hosszú betegség után, nem sokkal a 83. születésnapja után elhunyt a világ- és kétszeres Európa-bajnoki ezüstérmes, olimpiai hatodik helyezett Steer Antal – tette közzé a Magyar Birkózók Szövetsége.

mtikovacsgyula_27cbe569-f562-4a35-974a-f71773afef4d.jpg
80 éves dr. Görgényi István

Nyolcvan esztendős dr. Görgényi István olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó, edző.

2eac0bce-79cf-489b-a295-c92652aa3c6b_mtipetrovitslaszlo.jpg
Bakó Zoltán 75 éves

Hetvenöt esztendős Bakó Zoltán - a hajóban hátul – kétszeres olimpikon, olimpiai bronzérmes, világbajnok kajakozó, edző.

d90e6f54-dd52-441d-979b-4256cf2722b8.jpg
Elhunyt Rizmayer Antal olimpikon pontszerző birkózó

Augusztus 12-én, életének 87. évében elhunyt Rizmayer Antal olimpikon birkózó – adta hírül a szomorú hírt honlapján a Magyar Birkózók Szövetsége.

3883cbf1-c92c-4276-9fbc-cd1e2682d1b7.webp
Sárosi László 80 éves

Nyolcvan éves Sárosi László olimpiai-, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó, aki 1968 és ’76 között három olimpiáról minden színű éremből hozott egyet-egyet. Tagja volt a ’70-es évek vízilabda-aranycsapatának, majd mastersként is felállhatott a világbajnoki dobogó tetejére.

00a2260b-addb-4846-8e4c-8a587492b4e6.jpg
Halottak napi megemlékezést tart szerdán a MOB

A Farkasréti temetőben, az Olimpiai Bajnokok Falánál tartja október 28-án 11 órától halottak napi megemlékezését a Magyar Olimpiai Bizottság.

MOB_megemlekezes_010-TUM.jpg
Elhunyt Kárpáti Tamás Fair Play-díjas újságíró, műgyűjtő

Életének 80. évében elhunyt Kárpáti Tamás MOB Fair Play-díjas újságíró, író, lapkiadó, főszerkesztő és műgyűjtő, a népszerű Premier magazin alapítója, valamint a páratlan Hungarikonok gyűjtemény megalkotója.

 

karpati_t.jpg
Október 28-án rendezi a MOB a halottak napi megemlékezést

A hagyományokat követve a Farkasréti temetőben, október 28-án 11 órától tartja halottak napi megemlékezését a Magyar Olimpiai Bizottság.

20240710_004_olimpiai_emlekmu_avatas.jpg
Elhunyt dr. Kollár Lajos, a vitorlásszövetség korábbi elnöke, a MOB egykori tagja

Pótolhatatlan veszteség érte a magyar vitorlástársadalmat és a hazai sportéletet: 2026. október 17-én hajnalban elhunyt dr. Kollár Lajos, a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) egykori elnöke, elismert érsebész, vitorlázó és sportvezető – adta hírül az MVSZ.

748e6a9f-abd5-4b81-a692-a43da43c66dd.jpg
Elhunyt az olimpiai ezüstérmes evezős Melis Zoltán

hunshooting.hu

Hetvennyolc éves korában elhunyt Melis Zoltán olimpiai ezüstérmes evezős, aki két ciklusban közel húsz éven keresztül volt szövetségi kapitány.

melisz.webp
Elhunyt Boros Gergely, olimpiai sportágvezető

Életének 43. évében elhunyt Boros Gergely, világ- és Európa-bajnok kajakos, aki 2018 és 2024 között a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) szakmai igazgatója volt – adta hírül csütörtökön reggel az MKKSZ honlapja. A sportember a tokiói, majd a párizsi olimpián is a kajak-kenusok egyik sportágvezetőjeként vett részt, sportolóként Pekingbe tartalékként utazott.

20210704_022_kajak_kenu_paralimpiai_valogato.webp
A csepeli klubban búcsúztak Melis Zoltántól

A Csepeli Evezős Klub sporttelepén családtagok, sporttársak – köztük az olimpiai ezüstérmes csapattagok – részvételével vettek végső búcsút Melis Zoltán olimpiai második helyezett evezőstől, korábbi szövetségi kapitánytól. Mexikó ezüstérmesét az olimpiai család nevében Gyulay Zsolt méltatta – háttérben az olimpiai kormányos nélküli négyes hajóval.

MelisZoltan-52.webp
Elhunyt dr. Tóth Ákos, az úszók korábbi szövetségi kapitánya

Életének 83. évében elhunyt dr. Tóth Ákos mesteredző, korábbi szövetségi kapitány, a Testnevelési Egyetem (TF) úszótanszékének nyugalmazott vezetője, korábbi MOB-bizottsági tag.

Elhunyt_Toth_Akos_tf.hu.png
Augusztus 28-án búcsúztatják Melis Zoltánt

Augusztus 28-án, 11 órától, a Csepel Evezős Klub SE sporttelepén (1213 Budapest, Gubacsi hídfő) búcsúztatják Melis Zoltán olimpiai ezüstérmes evezőst, korábbi szövetségi kapitányt. 

melisz.webp
Elhunyt Szekeres István MOB Médiadíjas újságíró, a MOB korábbi tagja

Nyolcvanegy éves korában elhunyt Szekeres István sportújságíró, sportvezető, számos könyv szerzője – közölte vasárnap a Magyar Birkózók Szövetsége. A Nemzeti Spott egykori főszerkesztője számos olimpiáról tudósított, korábban tagja volt a Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlésének is.

szekeres_istvan.jpg
Elhunyt Szolnoki Mária olimpiai ezüstérmes vívó

Elhunyt Szolnoki Mária (a képen balra) olimpiai ezüstérmes, világbajnok tőrvívó – tájékoztatta a család a Magyar Olimpiai Bizottságot.

897615a5-1293-40df-be8b-b2d3556e9910.jpg
Elhunyt Lakat T. Károly sportújságíró

Hetvenhat éves korában, augusztus 20-án elhunyt Lakat T. Károly sportújságíró, labdarúgó-szakíró, aki újságíróként több olimpiáról is tudósított.

fb02a19c-c565-43d7-a7ab-9c769c9faad4.jpg
Elhunyt Rusznyák József olimpikon birkózó

Életének 80. évében elhunyt az egykori szabadfogású Európa-bajnoki ezüstérmes birkózó, Rusznyák József, aki két olimpián is képviselte Magyarország színeit – adta hírül a Magyar Birkózók Szövetsége.

0017883_elhunyt-rusznyak-jozsef_800.png
Hámori Jenőre és Fazekas Lászlóra is emlékeztek a MOB Halottak napi rendezvényén

A Farkasréti temetőben rendezett Halottak napi eseményen Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke emlékezett az olimpiai család elmúlt évben elhunyt tagjaira, köztük az olimpiai bajnok vívó Hámori Jenőre és a labdarúgó Fazekas Lászlóra.

005.jpg
Kásás Zoltán 80 éves

Nyolcvan esztendős Kásás Zoltán olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó, mesteredző, a férfiválogatott korábbi szövetségi kapitánya.

3772195f-8e78-4c84-9a85-5f63092206b4.webp
Infoartnet