Rendhagyó OVEP-workshop a MOB-székházban" />

A sport és a tanulás nem zárja ki, hanem erősíti egymást – ez volt a központi üzenete annak a különleges workshopnak, amelyen a Kodolányi János Gimnázium sportosztályos tizedikesei vettek részt a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) székházában.
173 rendezvény az olimpiai akadémia tavalyi naptárában – idén is sűrű év ígérkezik" />

A 2025-ös beszámoló mellett természetesen az idei feladatokat is áttekintette a Magyar Olimpiai Akadémia (MOA) tanácsa a tavaszi ülésén. A résztvevőket az olimpiai bajnok Gyura Dániel elnök köszöntötte.
A NOB képesített trénere lett Szijj Lilla" />

Az OVEP-programra (Olimpiai Értékek Edukációs Program) vonatkozó vezető oktatói (mester-tréner) képesítést kapott a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól (NOB) Szijj Lilla, a Magyar Olimpiai Akadémia tanácsának tagja, a hazai OVEP-program koordinátora. Az oklevelet Kirsty Coventry, a NOB elnöke írta alá.
Kutatási központ az olimpiai tanulmányoknak – olimpiai zászló a TF-nek" />

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen (TF) megnyílt a SPIRIT – Olimpiai Tanulmányok Kutatási Központ. A csütörtöki ünnepélyes sajtóeseményen Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára olimpiai zászlót adott a TF-nek.
Rangos elismerést kapott az olimpiai akadémia főtitkára" />

A Magyar Arany Érdemkereszt (katonai tagozat) kitüntetést vehette át nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.
Halmay-kör közgyűlése, Rajczy-díj a MOA-főtitkárnak, Szentgyörgyi-napok Diósjenőn, köri, iskolai és óvodai rendezvények február végén, március elején. A Magyar Olimpiai Akadémia hírcsokra következik.
Nemzetközi sikerek kapujában a magyar digitális OVEP-mentor: Nápolytól Milánóig" />

Az elmúlt hetekben két rangos nemzetközi konferencián is bemutatkozott az a magyar fejlesztésű AI-alapú prototípus, amely forradalmasíthatja az Olimpiai Értékek Edukációs Program (OVEP) gyakorlati alkalmazását.
Évkezdés az akadémiánál" />

Mozgalmas napokat élt át az év elején a Magyar Olimpiai Akadémia.
Strong-projekt indult Brüsszelben a sportolók jogaiért" />

Az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) brüsszeli EU-irodájának koordinálásával – magyar részvétellel – hivatalosan is elindították a Strong-projektet, amely egy új európai együttműködés kezdetét jelentette, amelynek középpontjában a sportolók jogainak és kötelezettségeinek támogatása, védelme és előmozdítása áll.
Elhunyt Krasovec Ferenc, az olimpiai akadémia tanácsának egykori tagja" />

Elhunyt Krasovec Ferenc, a TF egykori könyvtárigazgatója – adta hírül a tf.hu. Az egykori élvonalbeli masugró, majd sporttörténész a kilencvenes évek elején tagja volt a Magyar Olimpiai Akadémia tanácsának is.