Sport - Műkorcsolya - Regőczy-Sallay páros

70 éves a magyar jégtánc ikonikus párosának „egyik fele”, Sallay András

2023. 12. 15.
Megosztás

Ha azt mondjuk: Regőczy-Sallay – több nemzedéknek azonnal a méltán legendás jégtánckettős jut eszébe. Nem volt még internet, meg okostelefon, a szerencsésebbek azonban már a színes televíziózás hőskorában megcsodálhatták az olimpiai ezüstérmes páros csodálatos kűrjeit. Méltán ragasztották nézők ezreit, százezreit – a rideg jég látványa ellenére is – a képernyők elé szemet gyönyörködtető kűrruhájukba csomagolt pompás harmóniájukkal, tánctudásukkal. Az olimpiai ezüstérmes 70 éves Sallay Andrást köszöntjük.

Egy interjúban megjegyzi, hogy mélyre nyúló erdélyi gyökerei is vannak, mégis, Budapesten születik 1953. december 15-én. Budán tölti gyermekéveit, a feljegyzések szerint a Feneketlen-tó jegén tanul korcsolyázni. 1961-től a Budapesti Petőfi (BSE) regisztrált sportolója, kezdetben egyéni versenyző, majd 1967-ben lett jégtáncpartnere Regőczy Krisztina, egy majd’ két évtizedes, ’85-ig tartó karrier kezdődött akkor – a barátság mind a mai napig tart.

Ünnepség a Magyar Sport Napja alkalmából

Budapest, 2023. május 5. A Csik Ferenc-díjjal kitüntetett Regőczy Krisztina és Sallay András olimpiai ezüstérmes jégtáncospár a Magyar Sport Napja alkalmából rendezett díjátadó ünnepségen a Puskás Aréna VIP-termében 2023. május 5-én.

MTI/Soós Lajos

Sikereikhez sokat tett hozzá Nagy Zoltán, az operaház szólótáncosa, és angol edzőjük, Betty Callaway.

A hazai bajnokságokon 1972 és 1980 között egyszer sem taszították le őket a bajnoki dobogó tetejéről. András ’70-ben lett tagja a válogatottnak, világbajnokságok, Európa-bajnokságok sokasága lett a közös útjuk. „Amatőr” vébékről egy-egy arany-, ezüst- és bronzérmet, Európa-bajnokságokról két-két ezüstöt és bronzot is jegyeznek.

Sport - Jégtánc

Budapest, 1978. január 15. Regőczy Krisztina és Sallay András, az 1978. évi országos bajnokság győztes jégtáncos párosa.

MTI/Kovács Gyula

Két olimpián futottak kűrt: 1976-ban, Innsbruckban 5. helyezést szereztek, 1980-ban, Lake Placidban ezüstérmet nyertek – sokak megítélése szerint az arany illette volna őket…

Fiatal korától rajong a régiségért, kezdetben, a hetvenes évek közepén már a bizományi vállalat egyik becsüse, antik bútorokkal foglalkozik, később, a kilencvenes évek elején saját üzletet nyit Budapest belvárosában.

1980 és ’85 között hivatásos jégtáncosok. Az amerikai Ice Follies & Holiday on Ice jégrevű tagjai lettek – András rövid ideig tanít Franciaországban –, majd ’85-ben, háromszoros profi világbajnokként leteszik a korcsolyacipőt.

Sport - Műkorcsolya - Regőczy Krisztina és Sallai András

Budapest, 1979. január 14. Regőczy Krisztina és Sallai András jégtáncosok edzenek a zágrábi műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokság előtt.

MTI/Petrovits László

Sportmenedzserként 1986-tól az International Management Group (IMG, New York-i központú nemzetközi sport-, rendezvény- és médiavállalat) képviselőjeként bejárta a világot, a műkorcsolyázás felelőseként reklámügyek, tv-közvetítések tartoztak hozzá. Személyéhez kötődik a Kék Duna Golf Club elnöklete is.

A Regőczy-Sallay kettős kézlenyomata a Csillagok falán

Budapest, 2002. június 21. Az 1980-ban világbajnok és olimpiai ezüstérmes Regőczy Krisztina-Sallay András jégtánckettős is megörökítette kézlenyomatát a Sportcsillagok falán a Deák Ferenc utcai Pizza Hut étteremben. A képen: Regőczy Krisztina és Sallay András.

MTI/Soós Lajos

Elismerték Prima-díjjal és Budapestért-díjjal is.

Ma is egyik kedvenc helye a Dunakanyar, azon belül is annak egyik ékköve, Zebegény.

Műkorcsolya - Regőczy-Sallay páros

Budapest, 1982. szeptember 5. Regőczy Krisztina és Sallay András párosa táncol a jégen a Budapest Sportcsarnokban rendezett korcsolyagálán.

MTI/Csikós Gábor

Isten éltesse Sallay Andrást!