Sport - Nyári Olimpiai Játékok - Athén

Az egykor világelső, balkezes „9-es” Radulovics Bojana 50 éves

2023. 03. 23.
Megosztás

Két nemzet címeres mezében is pályára lépett. A nagy generáció tagja, amely olimpián, világbajnokságon és Európa-bajnokságon is érmet tudott nyerni. Kétszer választották meg a világ legjobb kézilabdázójának; Athénban gólkirálynő volt. A MOB Fair Play-díjjal ismerte el. Sportvezetőként Dunaújvároshoz kötődik, és tagja a hazai szövetség elnökségének is. A balkezes, egykori „9-es” Radulovics Bojana 50 éves.

„Boki” – később ez lett a beceneve – az akkori Jugoszláviában, pontosabban a határközeli Délvidéken, a ma Szerbiához tartozó Szabadkán született 1973. március 23-án, majd Palicson nevelkedett, itt ismerkedik a kézilabdával is a nyolcvanas évek végén. Édesapja labdarúgó, édesanyja kézilabdázó volt. Kezdetben szívesebben védett, mint a mezőnyben játszott, de hát balkezessége miatt csakhamar támadójátékost faragtak belőle. Felnőtt évei elején járt, amikor szerződést kapott a spanyoloktól, ám onnan hamar visszatér, és 1994-ben megkapja első lehetőségét – egylőre még idegenben, bár már Magyarországon – a zalaegerszegi Caolában; egy év múlva már dunaújvárosi – itt éri el kiemelkedő eredményeit is. 1999-ben kapja meg a magyar állampolgárságot, magyar válogatottsága alatt 69 mérkőzésen 463 gólt lőtt, ez időben két olimpián is szerepel.

Sport - Nyári Olimpiai Játékok - Sydney

Sydney, 2000. szeptember 19. Radulovics Bojana kapura tör a francia védők között, a Magyarország-Franciaország női kézilabda mérkőzésen a Sydneyi Nyári Olimpiai Játékokon. A mérkőzést Magyarország nyerte 23:22-re.

MTI/Illyés Tibor

Tagja a sydney-i játékokon ezüstérmes, Athénban 5. helyezett, a 2003-as világbajnokságon második helyen, a 2004-es budapesti Európa-bajnokságon harmadik helyen záró együttesnek is – utóbbin búcsúzik a válogatottól.

Sport - Nyári Olimpiai Játékok - Sydney

Sydney, 2000. október 1. Az ezüstérmes magyar kézilabda válogatott: Farkas Andrea, Zsemberiné Simics Judit, Pádár Ildikó, Deli Rita, Pálinger Katalin, Pigniczki Krisztina, Lőwy Dóra, Kulcsár Anita, Mocsai Lajos szövetségi kapitány (fent, b-j), Kökény Beatrix, Farkas Ágnes, Nagy Anikó, Radulovics Bojana, Siti Beáta, Kántor Anikó, Balogh Beatrix (lent, b-j) az eredményhirdetés után a XXVII. nyári olimpián.

MTI/Földi Imre

Klubszinten nyer Bajnokok Ligáját, KEK-et, EHF-kupát, európai Szuperkupát, Magyar Kupát, magyar bajnokságot. Kétszer is a világ legjobb női kézilabdázójának választják (2000 és 2003); olimpiai, világbajnoki, Európa-bajnoki és magyar bajnoki gólkirálynő.

Kézilabda - Dunaferr NK-Gyõri Graboplast ETO KC

Dunaújváros, 2006. február 4. Vérten Orsolya (ETO) és Radulovics Bojana, (Dunaferr) küzdelme, amikor a Dunaferr NK fogadta a Győri Graboplast ETO KC csapatát női kézilabda NB I. mérkőzésen a dunaújvárosi sportcsarnokban.

MTI/Illyés Tibor

2006-ban rövid kitérőt tesz Győrben, majd megsérül és visszatér Dunaújvárosba, ahol a londoni olimpia előtt egy évvel leteszi a szerelést és akadémia létrehozásával bízzák meg. A Dunaújvárosi Főiskola – Dunaújvárosi Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft. 2011. március 1-én jött létre, a szakmai irányítással Radulovics Bojanát bízták meg. A 9-es mez visszavonul, gazdája azonban a sportág mellett marad.

Schmitt Pál köszöntötte a nõi kézilabda válogatott játé

Budapest, 2004. január 12. Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke ünnepélyes keretek között köszöntötte a női kézilabda válogatott játékosait és szakvezetőit abból az alkalomból, hogy a csapat a horvátországi világbajnokságon, sorrendben harmadszor harcolta ki az olimpiai részvétel jogát. A képen balról: Radulovics Bojana, Pigniczki Krisztina, Schmitt Pál, Pavlikné Lovász Zsuzsanna és Pálinger Katalin.

MTI/Koszticsák Szilárd

Sportvezetőként 2013-ban beválasztják a Magyar Kézilabda Szövetség elnökségébe, majd többször is megerősítik tisztségében, a grémiumnak ma is tagja.

Fairplay8

Radulovics Bojana átveszi a Fair Play-díjat dr. Kamuti Jenőtől és Vetési Ivántól.

MOB

Számos elismerése közt a Magyar Olimpiai Bizottság Nők Sportjáért Éves Teljesítménydíj (2004) és a MOB Fair Play Életmű-diploma (2013) tulajdonosa. A lausanne-i Olimpiai Múzeumban 2004-ben a SportStar Awards-gálán is díjazták, Dunaújvárosban díszpolgári címet kapott.

Isten éltesse Radulovics Bojanát!

(MOB-Média)