Török Ferenc 91 éves
Kilencvenegy esztendős az olimpiai és világbajnok öttusázó, aranykovács mesteredző, szövetségi kapitány Török Ferenc, a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli tagja, a szervezet jogi bizottságának tagja.

Halász Bencééknek is szurkolhatunk az Atlétikai Világdöntőn
A World Athletics Ultimate Championship az atlétika vadonatúj, prémium kategóriás csúcseseménye, amely 2026 szeptemberében Budapesten debütál. Az első alkalommal sorra kerülő Világdöntőben 56 nemzet 381 atlétája indul. Az eseményt szeptember 11–13-án rendezik a budapesti Zsivotzky Gyula Nemzeti Atlétikai Központban, ahol számos olimpikonnak, többek közt az olimpiai ezüstérmes Halász Bence kalapácsvetőnek is szurkolhatunk.

Sárosi László 80 éves Nyolcvan éves Sárosi László olimpiai-, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó, aki 1968 és ’76 között három olimpiáról minden színű éremből hozott egyet-egyet. Tagja volt a ’70-es évek vízilabda-aranycsapatának, majd mastersként is felállhatott a világbajnoki dobogó tetejére.

Bakó Zoltán 75 éves Hetvenöt esztendős Bakó Zoltán - a hajóban hátul – kétszeres olimpikon, olimpiai bronzérmes, világbajnok kajakozó, edző.

Kásás Tamás 50 éves
Ötven esztendős Kásás Tamás ötszörös olimpikon, háromszoros olimpiai, egyszeres világ- és kétszeres Európa-bajnok, világliga- és világkupa-győztes, hatszoros olasz bajnok vízilabdázó.

Elhunyt dr. Kator Miklós
Július 14-én elhunyt dr. Kator Miklós egykori keretorvos – tájékoztat honlapján a Magyar Birkózók Szövetsége. A szakember több olimpián is tagja volt a magyar delegáció egészségügyi csapatának. A Sportkórház egykori orvosa 58 éves volt.

70 éves Egervári Márta Hetven esztendős Egervári Márta kétszeres olimpikon, olimpiai és világbajnoki bronzérmes tornász.

Balogh Gábor 50 éves
Ötven esztendős Balogh Gábor háromszoros olimpikon, olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok öttusázó, a Magyar Öttusa Szövetség és a Magyar Diáksport Szövetség elnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlésének tagja.

Elhunyt Rusznyák József olimpikon birkózó
Életének 80. évében elhunyt az egykori szabadfogású Európa-bajnoki ezüstérmes birkózó, Rusznyák József, aki két olimpián is képviselte Magyarország színeit – adta hírül a Magyar Birkózók Szövetsége.

Elhunyt Szántó Imre
Gyászol a magyar ökölvívás és a magyar sport: 82 éves korában hosszú betegség után elhunyt Szántó Imre ökölvívó mesteredző (1943–2026), korábbi szövetségi kapitány, a mindmáig utolsó magyar olimpiai bokszarany, Kovács István atlantai sikerének kovácsa. A mesteredző tavaly a szövetség életműdíját kapta.

A csepeli klubban búcsúztak Melis Zoltántól
A Csepeli Evezős Klub sporttelepén családtagok, sporttársak – köztük az olimpiai ezüstérmes csapattagok – részvételével vettek végső búcsút Melis Zoltán olimpiai második helyezett evezőstől, korábbi szövetségi kapitánytól. Mexikó ezüstérmesét az olimpiai család nevében Gyulay Zsolt méltatta – háttérben az olimpiai kormányos nélküli négyes hajóval.

Augusztus 28-án búcsúztatják Melis Zoltánt
Augusztus 28-án, 11 órától, a Csepel Evezős Klub SE sporttelepén (1213 Budapest, Gubacsi hídfő) búcsúztatják Melis Zoltán olimpiai ezüstérmes evezőst, korábbi szövetségi kapitányt.

Elhunyt Boros Gergely, olimpiai sportágvezető
Életének 43. évében elhunyt Boros Gergely, világ- és Európa-bajnok kajakos, aki 2018 és 2024 között a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) szakmai igazgatója volt – adta hírül csütörtökön reggel az MKKSZ honlapja. A sportember a tokiói, majd a párizsi olimpián is a kajak-kenusok egyik sportágvezetőjeként vett részt, sportolóként Pekingbe tartalékként utazott.
