Ugrás a tartalomra »

countdown_dakar_2026.webp

Már csak
00
nap
van hátra

countdown_la2028.webp

Már csak
00
nap
van hátra

Elhunyt Hecker Gerhárt olimpikon atléta

Hecker gerhart masz

Életének 90. évében, június 1-jén elhunyt Hecker Gerhárt az '50-60-as évek kiváló hosszútávfutója – adta közre honlapján a Magyar Atlétikai Szövetség.

Hecker Gerhárt 1933. szeptember 11-én született Budapesten.

Az atletika.hu emlékeztet, hogy 1953 és '56 között a Miskolci Haladás atlétája volt, majd 1957 és '62 között a MAFC színeiben versenyzett, legjobb eredményeit a MAFC atlétájaként érte el. Négyszer nyert magyar bajnokságot, 11-szer volt felnőtt válogatott. 1957-ben 3. helyen végzett a párizsi Universiadén.

1960-ban részt vett a római olimpián, ahol 3000 méteres akadályfutásban 25. lett. 1958-ban 1500 méteren országos csúcsot futott.

Sportpályafutása után villamosmérnökként dolgozott.

A Magyar Olimpiai Bizottság részvétét fejezi ki a családnak és az atléták közösségének.

(MASZ, MOB; fotó: atletika.hu)

Kapcsolódó

Kásás Tamás 50 éves

Ötven esztendős Kásás Tamás ötszörös olimpikon, háromszoros olimpiai, egyszeres világ- és kétszeres Európa-bajnok, világliga- és világkupa-győztes, hatszoros olasz bajnok vízilabdázó.

20040829_017_ATHEN_2004_17_ferfi_vizilabda.webp
Elhunyt Fazekas László olimpiai bajnok labdarúgó

Hosszan tartó súlyos betegség után, 78 éves korában elhunyt Fazekas László olimpiai bajnok labdarúgó, az Újpesti Dózsa és a magyar válogatott korábbi csatára.

dd9c7647-bacf-49be-ad42-f551645671fa.jpg
Elhunyt Tuss Miklós vitorlázó

Elhunyt Tuss Miklós olimpiai kerettag, szövetségi kapitány vitorlázó.

Ou sali_06.jpg
Elhunyt Bikár Péter olimpikon jégkorongozó

Életének 81. esztendejében elhunyt dr. Bikár Péter négyszeres magyar bajnok, 92-szeres válogatott jégkorongozó, a BVSC, az FTC és a Budapesti/Székesfehérvári Volán csatára – adta hírül a Magyar Jégkorong Szövetség.

bikar_peter_jegkorong43.jpg
Bárány Árpád 95 éves

Kilencvenöt esztendős a kétszeres olimpikon Bárány Árpád olimpiai és világbajnok párbajtőrvívó, edző és versenybíró. Tokió bajnokát egy korábbi írásunkkal köszöntjük.

Bárány Árpád.webp
Gyulay Zsolt is búcsút vett „Öcsi bácsitól”

A kispesti temetőben hétfőn végső búcsút vettek a legendás ökölvívó mesteredzőtől, Szántó Imrétől.

20260720_ocsiba_temetes_006.jpg
Elhunyt Szakos József

Életének 74. évében hosszan tartó, méltósággal viselt betegség után elhunyt Szakos József mesteredző, a Magyar Ökölvívók Szövetségének (MÖSZ) korábbi főtitkára és szakmai igazgatója, Erdei Zsolt nevelőedzője – tájékoztatott honlapján a MÖSZ.

2b78603e-5301-4990-ad22-5eb1c272552a.webp
Elhunyt dr. Kator Miklós

Július 14-én elhunyt dr. Kator Miklós egykori keretorvos – tájékoztat honlapján a Magyar Birkózók Szövetsége. A szakember több olimpián is tagja volt a magyar delegáció egészségügyi csapatának. A Sportkórház egykori orvosa 58 éves volt.

kator_miklos1_orvos.jpeg
Elhunyt Szántó Imre

Gyászol a magyar ökölvívás és a magyar sport: 82 éves korában hosszú betegség után elhunyt Szántó Imre ökölvívó mesteredző (1943–2026), korábbi szövetségi kapitány, a mindmáig utolsó magyar olimpiai bokszarany, Kovács István atlantai sikerének kovácsa. A mesteredző tavaly a szövetség életműdíját kapta.

995b13ab-1b96-497d-bfca-d94b8a3ca950.webp
Mészáros Erika 60 éves

Hatvan esztendős Mészáros Erika háromszoros olimpikon, olimpiai és világbajnok kajakozó.

meszaros_erika_portre.JPG
Elhunyt Németh Zsanett birkózó

Mély megrendüléssel értesültünk róla, hogy Bulgáriában, tragikus hirtelenséggel elhunyt Németh Zsanett olimpikon, Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes birkózó – osztotta meg közösségi oldalán a Magyar Birkózók Szövetsége.

d223dffd-2ee2-4e7c-8fbe-57ec9a82cb54.webp
Elhunyt Géra Imre olimpikon kerékpáros

Életének 80. esztendejében elhunyt Géra Imre kétszeres olimpikon kerékpáros – osztotta meg a hírt közösségi oldalán az országúti kerékpárosok közössége.

geraimre2_mti.webp
Elhunyt Bretz Gyula, korábbi MOB-tag

MOB archivum

Elhunyt Bretz Gyula, a magyar öttusasport meghatározó alakja, a hazai szövetség korábbi elnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlésének egykori tagja.

bretzgyula.jpg
Infoartnet