Április 20-án, 74 éves korában elhunyt Kocsis János kétszeres olimpikon szabadfogású birkózó – adta hírül a Magyar Birkózók Szövetsége.
Kocsis János 1951. február 16-án, Budapesten látott napvilágot. Birkózópályafutása során számos világversenyen, köztük két nyári olimpiai játékokon is képviselte Magyarországot – emlékeztet a birkozoszov.hu.
A Kinizsi Húsos SE, majd a Budapesti Honvéd birkózója legkiemelkedőbb eredményei 1973 és 1976 között érte el nemzetközi porondon. Az 1973-as teheráni világbajnokságon bronzérmet szerzett, de a rá következő három évben az Európa-bajnokságokon is közel állt a dobogóhoz, előbb ötödik, majd egymást követően kétszer is ötödik lett.
Kocsis János két olimpián is magára ölthette a magyar címeres felszerelést. Az 1976-os montrealin kilencedik, az 1980-as moszkvai játékokon pedig tizedik lett a szabadfogású 68 kilogrammosok között.
A Magyar Olimpiai Bizottság együttérzését fejezi ki a családnak és a birkózók közösségének.
Gyászol a magyar ökölvívás és a magyar sport: 82 éves korában hosszú betegség után elhunyt Szántó Imre ökölvívó mesteredző (1943–2026), korábbi szövetségi kapitány, a mindmáig utolsó magyar olimpiai bokszarany, Kovács István atlantai sikerének kovácsa. A mesteredző tavaly a szövetség életműdíját kapta.
Elhunyt Bretz Gyula, a magyar öttusasport meghatározó alakja, a hazai szövetség korábbi elnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlésének egykori tagja.
Útra kelt a magyar delegáció. A cél nem más, mint a montreali olimpia helyszíneinek meglátogatása, az 1976-os játékok ötvenéves jubileumi emléktúrájának alkalmából. A Team Hungary akkori magyar érmeseit Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke indította útnak.
Mély megrendüléssel értesültünk róla, hogy Bulgáriában, tragikus hirtelenséggel elhunyt Németh Zsanett olimpikon, Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes birkózó – osztotta meg közösségi oldalán a Magyar Birkózók Szövetsége.
Július 14-én elhunyt dr. Kator Miklós egykori keretorvos – tájékoztat honlapján a Magyar Birkózók Szövetsége. A szakember több olimpián is tagja volt a magyar delegáció egészségügyi csapatának. A Sportkórház egykori orvosa 58 éves volt.
Kilencvenöt esztendős a kétszeres olimpikon Bárány Árpád olimpiai és világbajnok párbajtőrvívó, edző és versenybíró. Tokió bajnokát egy korábbi írásunkkal köszöntjük.
Hosszan tartó súlyos betegség után, 78 éves korában elhunyt Fazekas László olimpiai bajnok labdarúgó, az Újpesti Dózsa és a magyar válogatott korábbi csatára.
Ötven esztendős Balogh Gábor háromszoros olimpikon, olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok öttusázó, a Magyar Öttusa Szövetség és a Magyar Diáksport Szövetség elnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlésének tagja.
Életének 80. esztendejében elhunyt Géra Imre kétszeres olimpikon kerékpáros – osztotta meg a hírt közösségi oldalán az országúti kerékpárosok közössége.
A budapesti UWW-rangsorversennyel összekötve, annak helyszínén, a BOK-csarnokban tartotta péntek délután elnökválasztó közgyűlését a Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ). Az új elnök az olimpiai bajnok Lőrincz Tamást lett, a leköszönő Németh Szilárdot a szövetség tiszteletbeli elnökének választották.
Mozgalmasan telnek a montreali olimpia ötvenéves emléktúrája magyar résztvevőinek napjai. A sok-sok egykori létesítmény újbóli bejárása fél évszázad elteltével a nosztalgiát, az érzelmeket is előcsalogatja.
Ötven esztendős Kásás Tamás ötszörös olimpikon, háromszoros olimpiai, egyszeres világ- és kétszeres Európa-bajnok, világliga- és világkupa-győztes, hatszoros olasz bajnok vízilabdázó.
Kilencvenegy esztendős az olimpiai és világbajnok öttusázó, aranykovács mesteredző, szövetségi kapitány Török Ferenc, a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli tagja, a szervezet jogi bizottságának tagja.
Életének 74. évében hosszan tartó, méltósággal viselt betegség után elhunyt Szakos József mesteredző, a Magyar Ökölvívók Szövetségének (MÖSZ) korábbi főtitkára és szakmai igazgatója, Erdei Zsolt nevelőedzője – tájékoztatott honlapján a MÖSZ.
Hetven esztendős Egervári Márta kétszeres olimpikon, olimpiai és világbajnoki bronzérmes tornász.
A weboldal sütiket használ
Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól. Mindent elfogad gombra kattintva, Ön beleegyezik a cookie-k használatába, amelyek marketing és statisztikai adatokat is szolgáltatnak a rendszer használatához elengedhetetlenül szükségeseken kívül. Amennyiben minden cookie-t elutasít, akkor átirányítjuk a google.com-ra, mert nem tudjuk megjeleníteni a weboldalunkat. Beállítások gombra kattintva tudja módosítani az engedélyezett cookie-kat.