A július második felében Budapesten és Balatonfüreden sorra kerülő vizes világbajnokság lesz a legjelentősebb hazai rendezésű sportesemény 2017-ben hazánkban, de nagy érdeklődésre tart majd számot a nyár végén a fővárosban esedékes judo-vb is. Győrben Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált rendeznek július utolsó napjaiban, az olimpiai esermények közül az elsőt hazánkban. A külföldi események közül a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szeptemberi, limai kongresszusa emelkedik ki, amelyen eldől, hogy Budapest, Los Angeles vagy Párizs rendezheti-e a 2024-es nyári olimpiát.
Életének 71. évében, január elsején, tragikus autóbalesetben elhunyt Kovács Barnabás, az északi sízők szövetségi kapitánya, aki több téli olimpián, ifjúsági olimpiai eseményen vezette a magyar sízőket – tudatta közleményében a Magyar Sí Szövetség. A szakember évtizedek óta a hazai sísport meghatározó alakja, egyik legnagyobb egyénisége volt.
A Magyar Olimpiai Bizottság az alábbi közleményt hozza nyilvánosságra 2017. január 2-án.
Január 2-án, Budapesten elhunyt Tatár István kétszeres olimpikon atléta, a Budapesti Honvéd SE Örökös Bajnoka, a moszkvai és a szöuli olimpia résztvevője.
Legutóbb kislánykoromban szerettem hercegnő lenni – mosolyog, amikor arról kérdezem, mennyire azonosul lengyel édesanyja által választott keresztneve jelentésével. Aztán hozzáteszi, hogy ez a név teljesen átlagos és gyakori Lengyelországban. A válasz nem lep meg, Danuta az a típusú ember, aki sohasem fitogtatná a maga különlegességét. Szavakkal, kinn a parton biztosan nem… Pápay Eszternek a Sport 2016 évkönyvben megjelent cikke következik.
Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke a MOB minden dolgozója nevében sikeres, boldog új esztendőt kíván. Szeretné, hogy 2017 végén rengeteg okunk legyen az örömre; a magyar sport és Magyarország soha nem látott magasságokban szárnyaljon. Az alábbiakban a MOB elnökének újévi köszöntőjét olvashatják.
Kihirdette stábjának összetételét, illetve első keretét Märcz Tamás, a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya.
A 2016-os évben sok olyan jelenet tarkította az egyes sporteseményeket, ami mosolyra adott okot. Fogadjanak el egy rövid összeállítást ezekből az óév búcsúztatásaként.
Kardvívásban címet védeni majdhogynem a lehetetlen kategória. És 1948 óta az olimpiai megnyitón a magyar zászlót vivő sportoló sem állt az ötkarikás dobogó felső fokára. Szilágyi Áronnak mindkettő sikerült... Kovács Erikának a Sport 2016 évkönyvben megjelent cikke következik.
Számos világ- és Európa-bajnoki címet nyertek a nem olimpiai sportágak hazai legjobbjai 2016-ban. Szereplésük több sportágban is biztató a 2017-es Világjátékok előtt.