Kosarlabda hody laszlo Magyar Kosárlabda Múzeum 1

Elhunyt Hódy László olimpikon kosárlabdázó

2023. 05. 27.
Megosztás

A család közölése alapján május 26-án Melbourne-ben, kórházban elhunyt az ötvenes évek első felének egyik legkiválóbb magyar kosárlabdázója, az olimpikon Hódy László (a képen a felső sorban balról a harmadik).

Hódy László 1934. július 10-én született Szegeden. A Szegedi Postásban kezdte pályafutását, majd a Munkaerőtartalékok SE után a Bp. Honvéd játékosa lett. A Szegedi Honvéd-Bp. Honvéd mérkőzésen figyeltek fel rá a vezetők, akinek a hathatós támogatásával néhány hónapon belül már Budapesten járt középiskolába, ott is érettségizett le és lett a magyar bajnok csapat tagja.

A kosárlabda-válogatott dicső évei következtek. Hódy 18 évesen 1952-ben, Helsinkiben az olimpián kilencedik, 1953-ban Európa-bajnoki-ezüstérmes, 1954-ben Budapesten pedig főiskolai világbajnok.

Hódy László az 1955. évi budapesti kosárlabda Európa-bajnokságon a címvédő szovjetek elleni kulcsmérkőzésen kiemelkedően játszott: a Népstadionban 82-68-ra megnyert meccsen 20 pontot dobott. Testvére, Hódy János is tagja volt az Európa-bajnoki aranyérmet nyert csapatnak. Azonban hiába a világraszóló siker, hiába a magyar kosárlabda valaha volt egyetlen Európa-bajnoki aranyérme, a vezetés nem támogatta a csapat indulását az 1956. évi melbourne-i olimpián.

Mivel édesapja jómódú cipőbolt-tulajdonos volt a háború előtt, az új rendszer azonnal megbélyegezte a család tagjait, és az érvényesülés útját csak a kosárlabdában hagyta nyitva Hódy előtt. Ebből azonban ő nem kért…

1956 végén több társával és menyasszonyával, későbbi feleségével elhagyta az országot, később Ausztrália felé vették az irányt. Válása után Hódy Új-Zélandon tartózkodott, különféle munkákból élt: kenyeret szállított éjszakánként, festővállalkozása volt, majd Ausztráliában egy baromfitelepet üzemeltetett János testvérével, kötőüzemük is volt, később pedig második feleségével, Évával sikeres kozmetikai céget vezettek.

A játékkal idegenben sem szakított: az Adelaide Budapest csapatával sokszoros ausztrál bajnok lett, a főként magyarokból állt gárda még az ausztrál válogatottat is verte. Hódy 1964-ben már az ausztrál válogatottal szerepelt a tokiói olimpián. Ő volt az első kosaras, aki két ország színeiben is játszhatott az ötkarikás játékokon. Az új hazájában Les néven ismert és tisztelt Hódy 1972-ben intett búcsút a játéknak. 1989-ben minden idők legjobb ausztrál kosárlabdázójának választották.

2012-ben a magyar kosárlabdázás halhatatlanjai közé került. A 31-szeres válogatott center életrajzi könyve előbb angolul, majd 2017-ben magyarul is megjelent, változatlan címmel: „Osztályidegentől a halhatatlanig”.

Sport - Kosárlabda

Budapest, 1954. február 12. Hódy László kosárlabdázó.

MTI/Zinner Erzsébet

Hódy László 89 évet élt. Búcsúztatására június 6-án kerül sor helyi idő szerint 14 órakor. A szertartás interneten keresztül követhető lesz. A közvetítés linkjét később közli a család.

A Magyar Olimpiai Bizottság együttérzését fejezi ki a családnak és a kosárlabdázók közösségének.

(Magyar Kosárlabda Múzeum)