Ugrás a tartalomra »

countdown_dakar_2026.webp

Már csak
00
nap
van hátra

countdown_la2028.webp

Már csak
00
nap
van hátra

Elhunyt Komka Magdolna olimpikon magasugró

Sport - A magyar olimpiai atléta válogatott

Február 9-én hajnalban, életének 75. esztendejében elhunyt Zsivotzky Gyuláné Komka Magdolna kétszeres olimpikon magasugró, férje, az olimpiai bajnok kalapácsvető nevét viselő Zsivótzky Gyula Olimpiai Baráti Kör Egyesület alelnöke – tájékoztatta a Magyar Olimpiai Bizottságot a sikátori egyesület elnöke, a Magyar Olimpiai Akadémia (MOA) tanácsának tagja, dr. Printz János Károly.

Komka Magdolna 1949. augusztus 1-jén született Salgótarjánban. Eleinte balettozott, tornázott, majd – részben atléta bátyja hatására – tért át a sportok királynőjére. Először klubszinten Szepesi Antal, később a válogatottnál Fejes Zoltán irányította a felkészülését.

Magasugróként négyszeres magyar bajnok, többszörös csúcstartó, fedett pályás Európa-bajnokságon 4. és 7. helyezést ért el. 1968-ban lett válogatott, ahol magyar bajnokként debütált. Két olimpián vett részt az SKSE színeiben, 1968-ban, Mexikóban 9., négy év múlva Münchenben 23. lett. Legjobb eredménye: 185 cm (1972. június 10., Budapest).

1973-ig volt salgótarjáni igazolt sportoló, majd sérülését követően rövid ideig a Budapesti Honvédban atletizált, de München után már nem sikerültek a komolyabb eredmények, 24 évesen „adta le” a szögescipőt.

Tagja volt többek közt a Gyulai István és Zsivotzky Gyula Alapítvány a Magyar Atlétikáért kuratóriumának és a bakonyi Zsivótzky Gyula Olimpiai Baráti Kör Egyesületnek is; az olimpizmus és az atlétika népszerűsítéséért dolgozott.

Komka Magdolna első férje Csábi Imre, majd 38 éven keresztül az olimpiai bajnok, kétszeres ezüstérmes kalapácsvető Zsivótzky Gyula, a Nemzet Sportolója volt, fia Zsivoczky Attila háromszoros olimpikon, világbajnoki bronz- és Európa-bajnoki ezüstérmes tízpróbázó, menye Zsivoczky Farkas Györgyi olimpikon hétpróbázó.

Komka

Komka Magdolna örömmel vett részt a mexikói olimpia 50 éves, jubileumi emléktúráján 2018-ban, és jó kapcsolatot ápolt egykori olimpikontársaival is.

„Magdi nagyon sok MOB-os és olimpiai akadémiai eseményen részt vett, és a férje nevét viselő olimpiai körben is rendkívül tevékeny volt. Személyében egy lelkes, ma is aktív egykori olimpikont vesztettünk el” – emlékezett Győr Béla, a MOA főtitkára.

A Magyar Olimpiai Bizottság és a MOA együttérzését fejezi ki a családnak és az atléták közösségének.

(Nyitókép: MTI/Pálfai Gábor)

Kapcsolódó

A csepeli klubban búcsúztak Melis Zoltántól

A Csepeli Evezős Klub sporttelepén családtagok, sporttársak – köztük az olimpiai ezüstérmes csapattagok – részvételével vettek végső búcsút Melis Zoltán olimpiai második helyezett evezőstől, korábbi szövetségi kapitánytól. Mexikó ezüstérmesét az olimpiai család nevében Gyulay Zsolt méltatta – háttérben az olimpiai kormányos nélküli négyes hajóval.

MelisZoltan-52.webp
Elhunyt dr. Kator Miklós

Július 14-én elhunyt dr. Kator Miklós egykori keretorvos – tájékoztat honlapján a Magyar Birkózók Szövetsége. A szakember több olimpián is tagja volt a magyar delegáció egészségügyi csapatának. A Sportkórház egykori orvosa 58 éves volt.

kator_miklos1_orvos.jpeg
Felavatták Halmay Zoltán első magyarországi emléktábláját


Halmay Zoltán tiszteletére, halálának 70. évfordulóján emléktáblát állítottak első budapesti, IX. kerület, Pipa utca 4. szám alatti lakóháza falán.

20260717_111009.webp
Török Ferenc 91 éves

Kilencvenegy esztendős az olimpiai és világbajnok öttusázó, aranykovács mesteredző, szövetségi kapitány Török Ferenc, a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli tagja, a szervezet jogi bizottságának tagja.

Török Ferenc.JPG
Balogh Gábor 50 éves

Ötven esztendős Balogh Gábor háromszoros olimpikon, olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok öttusázó, a Magyar Öttusa Szövetség és a Magyar Diáksport Szövetség elnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlésének tagja.

32f1cf15-e516-4a86-b1e3-42d47596f6aa_mtifoldiimre.webp
Bárány Árpád 95 éves

Kilencvenöt esztendős a kétszeres olimpikon Bárány Árpád olimpiai és világbajnok párbajtőrvívó, edző és versenybíró. Tokió bajnokát egy korábbi írásunkkal köszöntjük.

Bárány Árpád.webp
Mészáros Erika 60 éves

Hatvan esztendős Mészáros Erika háromszoros olimpikon, olimpiai és világbajnok kajakozó.

meszaros_erika_portre.JPG
Elhunyt Németh Zsanett birkózó

Mély megrendüléssel értesültünk róla, hogy Bulgáriában, tragikus hirtelenséggel elhunyt Németh Zsanett olimpikon, Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes birkózó – osztotta meg közösségi oldalán a Magyar Birkózók Szövetsége.

d223dffd-2ee2-4e7c-8fbe-57ec9a82cb54.webp
Elhunyt Szántó Imre

Gyászol a magyar ökölvívás és a magyar sport: 82 éves korában hosszú betegség után elhunyt Szántó Imre ökölvívó mesteredző (1943–2026), korábbi szövetségi kapitány, a mindmáig utolsó magyar olimpiai bokszarany, Kovács István atlantai sikerének kovácsa. A mesteredző tavaly a szövetség életműdíját kapta.

995b13ab-1b96-497d-bfca-d94b8a3ca950.webp
Elhunyt Rizmayer Antal olimpikon pontszerző birkózó

Augusztus 12-én, életének 87. évében elhunyt Rizmayer Antal olimpikon birkózó – adta hírül a szomorú hírt honlapján a Magyar Birkózók Szövetsége.

3883cbf1-c92c-4276-9fbc-cd1e2682d1b7.webp
Gyulay Zsolt is búcsút vett „Öcsi bácsitól”

A kispesti temetőben hétfőn végső búcsút vettek a legendás ökölvívó mesteredzőtől, Szántó Imrétől.

20260720_ocsiba_temetes_006.jpg
Elhunyt Rusznyák József olimpikon birkózó

Életének 80. évében elhunyt az egykori szabadfogású Európa-bajnoki ezüstérmes birkózó, Rusznyák József, aki két olimpián is képviselte Magyarország színeit – adta hírül a Magyar Birkózók Szövetsége.

0017883_elhunyt-rusznyak-jozsef_800.png
Elhunyt az olimpiai ezüstérmes evezős Melis Zoltán

hunshooting.hu

Hetvennyolc éves korában elhunyt Melis Zoltán olimpiai ezüstérmes evezős, aki két ciklusban közel húsz éven keresztül volt szövetségi kapitány.

melisz.webp
Kásás Zoltán 80 éves

Nyolcvan esztendős Kásás Zoltán olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó, mesteredző, a férfiválogatott korábbi szövetségi kapitánya.

3772195f-8e78-4c84-9a85-5f63092206b4.webp
Öt olimpiai bajnok a MOA 34. olimpiai táborában

Június 29. és július 3. között rendezte a Magyar Olimpiai Akadémia immár 34. alkalommal a hagyományos olimpiai táborát, melynek idén öt olimpiai bajnok vendége volt.

Tábor_20260701_Lőrincz_Tamás.jpg
Elhunyt Boros Gergely, olimpiai sportágvezető

Életének 43. évében elhunyt Boros Gergely, világ- és Európa-bajnok kajakos, aki 2018 és 2024 között a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) szakmai igazgatója volt – adta hírül csütörtökön reggel az MKKSZ honlapja. A sportember a tokiói, majd a párizsi olimpián is a kajak-kenusok egyik sportágvezetőjeként vett részt, sportolóként Pekingbe tartalékként utazott.

20210704_022_kajak_kenu_paralimpiai_valogato.webp
Bozsik-díj a főtitkárnak, év végi iskolai és köri rendezvények a MOA programjában

Az Olimpiai Nap, az OVEP rendezvények mellett az elmúlt hónapokban is rengeteg Magyar Olimpiai Akadémiát érintő rendezvény került a naptárba. A következő hírcsokorban ezekről tájékoztatjuk önöket.

Bozsik_100_Komárom_20260610.jpg
A jövő bajnokait inspirálták az olimpiai értékek az Atlétikai Világdöntőn

A budapesti Zsivótzky Gyula Nemzeti Atlétikai Központban megrendezett Atlétikai Világdöntő (World Athletics Ultimate Championships) zárónapján az Olimpiai Értékek Edukációs Program (OVEP) is teret kapott. 

20260913_ovep_atletika_031.jpg
Kásás Tamás 50 éves

Ötven esztendős Kásás Tamás ötszörös olimpikon, háromszoros olimpiai, egyszeres világ- és kétszeres Európa-bajnok, világliga- és világkupa-győztes, hatszoros olasz bajnok vízilabdázó.

20040829_017_ATHEN_2004_17_ferfi_vizilabda.webp
Elhunyt dr. Tóth Ákos, az úszók korábbi szövetségi kapitánya

Életének 83. évében elhunyt dr. Tóth Ákos mesteredző, korábbi szövetségi kapitány, a Testnevelési Egyetem (TF) úszótanszékének nyugalmazott vezetője, korábbi MOB-bizottsági tag.

Elhunyt_Toth_Akos_tf.hu.png
Infoartnet