Sport - Moszkvai olimpia - A bronzérmes férfi kardcsapat

Hammang Ferenc 80 éves

2024. 05. 23.
Megosztás

80 éves lett Hammang Ferenc kétszeres olimpikon, olimpiai bronzérmes, világbajnok kardvívó, edző (a nyitóképen középen).

Hammang Ferenc 1944. május 20-án született Budapesten. 16 éve volt, amikor a Vörös Meteor vívója lett, majd 1965-től a Vasas sportolójaként, az olimpiai bajnok Mendelényi Tamás tanítványaként jutott a csúcsra. Sikereit csapatemberként érte el – klubjával vagy a válogatott színeiben.

Sport - Nyári Olimpiai Játékok - Montreal - Felkészülés

1976. június 11. Marót Péter, Hammang Ferenc, Kovács Tamás, Gerevich Pál és Gedővári Imre, a montreali XXI. nyári olimpiára utazó magyar kardcsapat tagjai felkészülés közben.

MTI/Petrovits László

Legjobb eredményeként a moszkvai olimpián a magyar kardcsapat (Gedővári Imre, Gerevich Pál, Nébald György, Nébald Rudolf) tagjaként bronzérmes lett, majd Montreálban 4. (Gedővári Imre, Kovács Tamás, Körmöczi Csaba, Marót Péter). Kétszer volt tagja a világbajnok magyar együttesnek, egyszer ezüst-, egyszer bronzérmes. A Vasassal négyszer nyert BEK-et, 11-szer csapatbajnokságot.

Sport - Moszkvai olimpia - Férfi kardvívás eredményhirdetés

Moszkva, 1980. július 29. A férfi kardcsapat győztesei állnak a dobogón, a XXII. Nyári Olimpiai Játékok eredményhírdetésén. Középen a győztes szovjet csapat tagjai (Nyikolaj Aljohin, Viktor Krovopuszkov, Mihail Burcev, Viktor Szigyak, Vlagyimir Nazlimov), balra a bronzérmes olaszok (Michele Maffei, Mario Aldo Montano, Ferdinando Meglio, Marco Romano, Angelo Arcidicono), jobbra pedig a harmadik helyezett magyar válogatott tagjai (Nébald Rudolf, Nébald György, Hammang Ferenc, Gerevich Pál, Gedővári Imre) állnak.

MTI/Benkő Imre

1981-ben vonul vissza az élsporttól, a pásttól azonban nem távolodott el. Tanul a TF Továbbképző Intézetében, majd Nápolyban szerez szakedzői oklevelet.

Kardvívás - Gerevich-Kovács-Kárpáti férfi Grand Prix Budap

Budapest, 2013. március 10. A Gerevich-Kovács-Kárpáti férfi kard Grand Prix fináléja előtt a Nemzeti Sportcsarnokban díszoklevéllel köszöntötték a magyar kardvívás nagyjait. Balról jobbra állnak: Kovács Tamás, Nébald Rudolf, Lontay Balázs, Hammang Ferenc, Köves Csaba, Boros György, Nagyházi Zoltán, Csongrádi László, Bujdosó Imre, Horváth Zoltán, Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok kardvívó, a Magyar Olimpiai Bizottság korábbi főtitkára, Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség elnöke, Szilágyi Áron, Simicskó István akkori sportért felelős államtitkár, Pézsa Tibor, Nébald György, Gedővári Imre, Hámori Jenő, Nemcsik Zsolt, Navarrete József, Abay Péter, Decsi Tamás, Ferjancsik Domonkos, Marót Péter és Bakonyi Péter olimpiai és világbajnok kardvívók.

MTI/Földi Imre

Dolgozott edzőként és sportvezetőként is. 1980-tól a Vasas vívó-szakosztályának elnöke, majd a kétezres évek elején már az ausztriai Fechtklub Villach kardozóinak mestere, osztrák szövetségi edző; hazatérése után a törökbálinti egyesület szakmai munkáját erősítette.

Sport - Nyári Olimpiai Játékok - Moszkva - Vívás

Budapest, 1980. április 24. Hammang Ferenc vívó, a magyar olimpiai válogatott keret tagja.

MTI/Urbán Nándor

Isten éltesse Hammang Ferencet!