Ugrás a tartalomra »

countdown_dakar_2026.webp

Már csak
00
nap
van hátra

countdown_la2028.webp

Már csak
00
nap
van hátra

75 éves a Báró, azaz Bálint László

Sport - Labdarúgás

Az olimpiák történetében mindmáig Magyarország a legsikeresebb labdarúgónemzet (a férfiak tekintetében). Nem csoda hát, hogy külföldön is kelendőek voltak a magyar labdazsonglőrök. Közülük is az első, aki hivatalosan szerződhetett „Nyugatra”, Bálint László volt. Őt köszöntjük.

Bálint László 1948. február 1-jén született Budapesten. Tíz éves volt, amikor édesapja elvitte az FTC labdarúgó-toborzójára, a sportágválasztásnál valószínűleg az is közrejátszott, hogy a családfő maga is szívesen rúgta a bőrt. Akkoriban hiába volt jó az utánpótlásképzés a Fradiban, szinte csak „kihalásos” alapon lehetett a nagyok közé bekerülni. Bálint Lászlónak is várnia kellett, 1967 végén lett a felnőtt keret tagja, majd 1968-ban az akkori vezetőedző, Lakat Károly kivitte a csapat közép-amerikai túrájára, ahol Páncsics Miklós sérülése miatt végül nem csak a „bőröndöket cipelte”. Szorgalmával, alázatával és nem utolsó sorban játékával csakhamar kivívta az idősebb játékosok elismerését és elfogadását is, köztük olyan legendákét, mint Szűcs Lajos, vagy Albert Flórián. Utóbbi Bálint első, a felnőtt csapatban lőtt gólja után mondta neki „Megérkeztél közénk!”. Ez a mondat nagy hatással volt Báróra – ahogy sportberkekben hívták Bálint Lászlót –, ennek hatására döntötte el, ha meghatározó labdarúgó válik belőle, ő is biztatni fogja a fiatalokat.

Labdarúgás - Müncheni olimpia - Eredményhirdetés

A nemzeti válogatottba 1972-ben kerül be, és annak egészen 1982-ig tagja is maradt. Összesen 76 mérkőzésen lépett pályára a címeres mezben, köztük a müncheni olimpián, ahol a dobogó második fokára állhatott fel. A Fradival kétszer nyert magyar bajnokságot, négyszer Magyar Népköztársasági Kupát, valamint KEK-ezüstérmet; 1972-ben Eb-negyedik lett.

A ’80-as évek elején vetődött fel itthon, hogy megnézzék, mire vinné egy magyar labdarúgó a profik között „Nyugaton”. A választás Bálint Lászlóra esett, aki végül az FC Bruges-höz szerződött, ezzel pedig ő lett az első hazánkfia, aki hivatalosan is légiós lett. Később játszott még a francia Toulouse és Grenoble csapatában is.

Sport - Magyarország-Románia labdarúgó-mérkõzés

1977-ben diplomázott a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen, majd ’88-ban szakedzői képesítést szerzett a TF-n. Civil foglalkozásai mellett a ’80-as évek közepén a Volán SC pálya-, majd vezetőedzője, 1988-tól a magyar válogatott technikai igazgató és egyben szövetségi kapitánya.

Labdarúgás - Ferencváros-Pécsi MSC labdarúgó MNK döntõ

A futball mellett Bálint László másik szenvedélyét a lovak, a lovaglás jelenti; három lova napi elfoglaltságot biztosít számára.

Isten éltesse még sokáig Bálint Lászlót!

(MOB-Média)

Kapcsolódó

Balogh Gábor 50 éves

Ötven esztendős Balogh Gábor háromszoros olimpikon, olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok öttusázó, a Magyar Öttusa Szövetség és a Magyar Diáksport Szövetség elnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlésének tagja.

32f1cf15-e516-4a86-b1e3-42d47596f6aa_mtifoldiimre.webp
Kásás Tamás 50 éves

Ötven esztendős Kásás Tamás ötszörös olimpikon, háromszoros olimpiai, egyszeres világ- és kétszeres Európa-bajnok, világliga- és világkupa-győztes, hatszoros olasz bajnok vízilabdázó.

20040829_017_ATHEN_2004_17_ferfi_vizilabda.webp
Elhunyt Szántó Imre

Gyászol a magyar ökölvívás és a magyar sport: 82 éves korában hosszú betegség után elhunyt Szántó Imre ökölvívó mesteredző (1943–2026), korábbi szövetségi kapitány, a mindmáig utolsó magyar olimpiai bokszarany, Kovács István atlantai sikerének kovácsa. A mesteredző tavaly a szövetség életműdíját kapta.

995b13ab-1b96-497d-bfca-d94b8a3ca950.webp
Elhunyt dr. Kator Miklós

Július 14-én elhunyt dr. Kator Miklós egykori keretorvos – tájékoztat honlapján a Magyar Birkózók Szövetsége. A szakember több olimpián is tagja volt a magyar delegáció egészségügyi csapatának. A Sportkórház egykori orvosa 58 éves volt.

kator_miklos1_orvos.jpeg
70 éves Egervári Márta

Hetven esztendős Egervári Márta kétszeres olimpikon, olimpiai és világbajnoki bronzérmes tornász.

f486be86-42ec-47ad-9eaf-26bb63bfcac5.jpg
Gyulay Zsolt is búcsút vett „Öcsi bácsitól”

A kispesti temetőben hétfőn végső búcsút vettek a legendás ökölvívó mesteredzőtől, Szántó Imrétől.

20260720_ocsiba_temetes_006.jpg
80 éves Tóth Harsányi Borbála

Nyolcvan esztendős Tóth Harsányi Borbála olimpiai és világbajnoki bronzérmes kézilabdázó.

ed96ecb7-17d5-4903-89aa-3c424b3c5926_mt_hegedus_robert.webp
Mészáros Erika 60 éves

Hatvan esztendős Mészáros Erika háromszoros olimpikon, olimpiai és világbajnok kajakozó.

meszaros_erika_portre.JPG
Elhunyt Tuss Miklós vitorlázó

Elhunyt Tuss Miklós olimpiai kerettag, szövetségi kapitány vitorlázó.

Ou sali_06.jpg
Bárány Árpád 95 éves

Kilencvenöt esztendős a kétszeres olimpikon Bárány Árpád olimpiai és világbajnok párbajtőrvívó, edző és versenybíró. Tokió bajnokát egy korábbi írásunkkal köszöntjük.

Bárány Árpád.webp
Török Ferenc 91 éves

Kilencvenegy esztendős az olimpiai és világbajnok öttusázó, aranykovács mesteredző, szövetségi kapitány Török Ferenc, a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli tagja, a szervezet jogi bizottságának tagja.

Török Ferenc.JPG
Infoartnet