Ugrás a tartalomra »

countdown_dakar_2026.webp

Már csak
00
nap
van hátra

countdown_la2028.webp

Már csak
00
nap
van hátra

Felavatták Varga János olimpiai bajnok birkózó síremlékét

RTA 9973

Felavatták Varga János olimpiai, világ- és Európa-bajnok birkózó, a nemzet egykori sportolójának új síremlékét szerdán a Farkasréti Temetőben.

„Akárhova hívtuk, ahol tenni lehetett olimpikonokért, sporttársakért, barátokért, ő mindig ott volt, feleségével, Gabikával együtt és mindig lehetett rá számítani. Itt a végtisztesség, sírkövet avatunk és ez a sírkő jelzi majd, hogy egy fontos, különleges és sikeres ember élt itt” – mondta Schmitt Pál korábbi köztársasági elnök, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tiszteletbeli elnöke, a Nemzet Sportolója, aki azt is felidézte, hogy két évtizeden keresztül közösen jártak edzőtáborba, az 1968-as mexikóvárosi olimpián pedig mindketten felállhattak a dobogó felső fokára.

A 2022. december 29-én elhunyt Varga János nyugalmazott ezredes sírkövének avatásán részt vett családja mellett többek között Schmidt Gábor, a sportigazgatásért és fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkár, Jákob János dandártábornok, tábori püspök, Fábián László a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára, a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjának elnöke, Gergely István, a Budapesti Honvéd SE ügyvezető elnöke, olimpiai bajnok vízilabdázó, Imre Géza olimpiai ezüstérmes, világbajnok vívó, a BHSE sportigazgatója, valamint Németh Szilárd, a Magyar Birkózók Szövetségének elnöke és Bacsa Péter, az MBSZ ügyvezető alelnöke. Az olimpiai bajnokokat képviselte Vaskuti István kenus és Rejtő Ildikó vívó, a Nemzet Sportolója, Szabó Bence vívó, Lőrincz Tamás és Farkas Péter birkózó is; a Nemzet Sportolói közt ott volt Jónyer István asztaliteniszező és Weltner Györgyné Ivánkay Mária para-asztaliteniszező. A Magyar Olimpiai Akadémiát dr. Iglódi Endre elnök és Győr Béla főtitkár képviselte.

RTA 9989

„Sportolóként, edzőként, versenybíróként, példaképként a Nemzet Sportolójaként is fáradhatatlanul az utolsó leheletéig szolgálta a magyar birkózást. A sportág iránti elhivatottsága, alázata és kitartása mindannyiunk számára örök példaként szolgál” – mondta Németh Szilárd, mielőtt Schmitt Pállal közösen leleplezték a Varga János felesége által tervezett síremléket.

A Ramszesz becenéven is ismert birkózó az 1968-as mexikóvárosi olimpián a kötöttfogásúak 57 kilogrammos súlycsoportjában nyert aranyérmet, emellett kétszeres világ- és kétszeres Európa-, illetve 14-szeres magyar bajnok volt. Világversenyen összesen tíz érmet, köztük öt aranyat nyert, és egyike azon hat magyar birkózónak, aki olimpián, valamint világ- és Európa-bajnokságon is győzött. Versenyzői kvalitásait mutatja, hogy 1961-ben és 1962-ben szabadfogásban szerzett vb-érmet.

RTA 0066

Visszavonulása után a Bp. Honvéd, majd a junior-válogatott edzőjeként tevékenykedett, mesteredzői oklevelet szerzett. Pályafutását 2007-ben érdeméremmel ismerte el a Magyar Olimpiai Bizottság, 2010-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozatát, 2016-ban pedig a Nemzetközi Birkózó Szövetség beválasztotta a sportági Hírességek Csarnokába. Varga János 2018. november 20-án lett a Nemzet Sportolója.

Kapcsolódó

Elhunyt Bikár Péter olimpikon jégkorongozó

Életének 81. esztendejében elhunyt dr. Bikár Péter négyszeres magyar bajnok, 92-szeres válogatott jégkorongozó, a BVSC, az FTC és a Budapesti/Székesfehérvári Volán csatára – adta hírül a Magyar Jégkorong Szövetség.

bikar_peter_jegkorong43.jpg
Elhunyt Fazekas László olimpiai bajnok labdarúgó

Hosszan tartó súlyos betegség után, 78 éves korában elhunyt Fazekas László olimpiai bajnok labdarúgó, az Újpesti Dózsa és a magyar válogatott korábbi csatára.

dd9c7647-bacf-49be-ad42-f551645671fa.jpg
Melis Antal 80 éves

80 esztendős Melis Antal kétszeres olimpikon, olimpiai és Európa-bajnoki ezüstérmes evezős, edző, sportvezető.

1bc05300-6e79-4016-a48f-4c82f790ce38.jpg
Bárány Árpád 95 éves

Kilencvenöt esztendős a kétszeres olimpikon Bárány Árpád olimpiai és világbajnok párbajtőrvívó, edző és versenybíró. Tokió bajnokát egy korábbi írásunkkal köszöntjük.

Bárány Árpád.webp
Elhunyt Szántó Imre

Gyászol a magyar ökölvívás és a magyar sport: 82 éves korában hosszú betegség után elhunyt Szántó Imre ökölvívó mesteredző (1943–2026), korábbi szövetségi kapitány, a mindmáig utolsó magyar olimpiai bokszarany, Kovács István atlantai sikerének kovácsa. A mesteredző tavaly a szövetség életműdíját kapta.

995b13ab-1b96-497d-bfca-d94b8a3ca950.webp
Kásás Tamás 50 éves

Ötven esztendős Kásás Tamás ötszörös olimpikon, háromszoros olimpiai, egyszeres világ- és kétszeres Európa-bajnok, világliga- és világkupa-győztes, hatszoros olasz bajnok vízilabdázó.

20040829_017_ATHEN_2004_17_ferfi_vizilabda.webp
Elhunyt Németh Zsanett birkózó

Mély megrendüléssel értesültünk róla, hogy Bulgáriában, tragikus hirtelenséggel elhunyt Németh Zsanett olimpikon, Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes birkózó – osztotta meg közösségi oldalán a Magyar Birkózók Szövetsége.

d223dffd-2ee2-4e7c-8fbe-57ec9a82cb54.webp
Elhunyt Géra Imre olimpikon kerékpáros

Életének 80. esztendejében elhunyt Géra Imre kétszeres olimpikon kerékpáros – osztotta meg a hírt közösségi oldalán az országúti kerékpárosok közössége.

geraimre2_mti.webp
Elhunyt Tuss Miklós vitorlázó

Elhunyt Tuss Miklós olimpiai kerettag, szövetségi kapitány vitorlázó.

Ou sali_06.jpg
Elhunyt Szakos József

Életének 74. évében hosszan tartó, méltósággal viselt betegség után elhunyt Szakos József mesteredző, a Magyar Ökölvívók Szövetségének (MÖSZ) korábbi főtitkára és szakmai igazgatója, Erdei Zsolt nevelőedzője – tájékoztatott honlapján a MÖSZ.

2b78603e-5301-4990-ad22-5eb1c272552a.webp
Elhunyt Bretz Gyula, korábbi MOB-tag

MOB archivum

Elhunyt Bretz Gyula, a magyar öttusasport meghatározó alakja, a hazai szövetség korábbi elnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlésének egykori tagja.

bretzgyula.jpg
Elhunyt dr. Kator Miklós

Július 14-én elhunyt dr. Kator Miklós egykori keretorvos – tájékoztat honlapján a Magyar Birkózók Szövetsége. A szakember több olimpián is tagja volt a magyar delegáció egészségügyi csapatának. A Sportkórház egykori orvosa 58 éves volt.

kator_miklos1_orvos.jpeg
Mészáros Erika 60 éves

Hatvan esztendős Mészáros Erika háromszoros olimpikon, olimpiai és világbajnok kajakozó.

meszaros_erika_portre.JPG
Az olimpiai bajnok Lőrincz Tamás a birkózó-szövetség új elnöke

A budapesti UWW-rangsorversennyel összekötve, annak helyszínén, a BOK-csarnokban tartotta péntek délután elnökválasztó közgyűlését a Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ). Az új elnök az olimpiai bajnok Lőrincz Tamást lett.

lőrincztportré.JPG
Infoartnet