90 éves Kertész Alice

Kertész Alice 1935. november 17-én született Budapesten. 1949-től kezdve négy éven át a Róna utcai Postás sporttelep tornatermének rendszeres látogatója, hogy aztán a Budapesti Honvéd színeiben teljesedjen ki és váljon a magyar tornasport egyik, ha nem legkiemelkedőbb időszakának megkerülhetetlen figurájává. Egészen pontosan az egyik nagy alakjává, hiszen olyan periódusról beszélünk, amikor egyszerre versenyzett – a teljesség igénye nélkül – az ötszörös olimpiai bajnok Keleti Ágnes, a kétszeres ötkarikás győztes Korondi Margit vagy éppen Tass Olga és Köteles Erzsébet.

A Herpich Rezsőné, Vali néni edzette női tornászválogatott a kor meghatározó együttese volt. A mieink már az 1952-es finnországi ötkarikás játékokra is gyakorlatilag minden szám nem is annyira titkos esélyeseként érkeztek – ekkor még Kertész Alice nélkül – és bár lélegzetelállító teljesítményt nyújtva két aranyat, egy ezüstöt és öt bronzérmet szereztek, a kéziszeresek a svédek és a szovjetek mögött egy buzogányhiba miatt a harmadik helyen zártak.

1954-ben Rómában rendezték a tornavilágbajnokságot, ahol már senki és semmi nem állhatott a női kéziszercsapat útjába. Ekkor a lányok – itt már Kertész Alice is szerepet kapott – egy teljesen újszerű, zászlós gyakorlattal bűvölték el a közönséget és persze nem utolsó sorban a zsűrit. Római elsőségével az együttes egyértelműen bejelentkezett az 1956-os olimpia kéziszer aranyérméért.

1956. október 30-án aztán a forradalom kellős közepén az egész küldöttség súlyos kételyek között indult útnak Ausztráliába. Ahhoz, hogy olimpikonjaink oda eljussanak, először a Prágához közeli Nymburkba kellett eljutniuk, ahonnan csak a légitársasággal való hosszas huzavona után indulhattak tovább Melbourne-be, tudniillik az Air France a magyarországi forradalmi események tükrében attól tartott, nem lesz, aki megtéríti az utazás költségeit. A Nymburkban töltött napok alatt ki-ki úgy és ott edzett, ahogy és ahol tudott. Kertész Alicenak például egy sokkal inkább jeges veremre, semmint tornateremre hajazó épület jutott, ahol talán éppen a nem megfelelő hőmérséklet okozta könyöksérülését. Ki nem ficamodott ugyan, de mindez azt jelentette, hogy Kertész Magyarországot legfeljebb csupán a versenyeken kívül népszerűsítheti, méghozzá gipszben.

Úgy tűnt, így is lesz, hiszen Kertész Alice Melbourne-ben egyre-másra látogatta a rendezvényeket, ahol roppant mód szívesen fogadták, ő pedig nem tudott ellenállni a jobbnál jobb ételek csábításának és elmondása szerint hirtelen fel is szaladt rá nagyjából hat kiló. Aztán jött a váratlan fordulat. Kiderült ugyanis, hogy a Kertész helyére a kéziszer csapatba beugró tartalék versenyző nem tudta megfelelően elsajátítani a koreográfiát, így nem volt más lehetőség, Kertész kezéről levágták a gipszet, ő pedig egyik pillanatról a másikra az étteremből a tornaversenyek kellős közepén találta magát. Ahhoz viszont, hogy a kéziszercsapat versenyén részt vehessen, minden más szeren is szerepelnie kellett. Így lett például 64. lóugrásban, 34. műszabadgyakorlatban és 6. felemás korláton. A lényeg azonban csak ezután következett.

A Bodó Andrea, Keleti Ágnes, Kertész Alice, Korondi Margit, Köteles Erzsébet, Tass Olga összetételű kéziszercsapat ugyanis beváltotta aranyesélyeit. A mieink ekkor ismét egy újítással álltak elő, hiszen a négy évvel ezelőtti buzogányos, illetve a világbajnokságon bemutatott zászlós gyakorlat után ezúttal a szalagok játszották a főszerepet. Méghozzá a nemzeti színű szalagok, egy kivételtől eltekintve, hiszen Tass Olga tornaszere röviddel a verseny előtt szőrén szálán eltűnt. Az ő szalagját szivárvány színűre cserélték, ami a forradalmi Magyarország reményeit jelképezte. A produkció pedig olyannyira kiválóan sikerült, hogy azt a későn érkező méltóságok miatt többször elő kellett adni, hogy ők is teljes egészében láthassák a magyar hölgyek remeklését.

Emellett Kertész Alice az olaszországi világbajnokságon és Ausztráliában is szerzett egy-egy ezüstérmet az összetett csapatversenyben, és akkor még a hazai bajnoki sikereiről, valamint az 1954-es budapesti főiskolai világbajnokság két aranyáról szót sem ejtettünk.

Kertész Alice 1960-ban, még a nyári játékok előtt visszavonult és miután elvégezte a Testnevelési Főiskolát, edzőként találta meg számítását. Párját ritkító munkát végzett a KSI, a BVSC és a Zugló edzőjeként, valamint a magyar válogatott szövetségi kapitányaként. Tanári és szakedzői diplomája mellett 1974-ben a mesteredzői címet is megkapta.

Saját nevelésű tanítványai közül Kéri Anikó, Kelemen Márta és Horváth Margit az 1972-es müncheni olimpián bronzérmet szereztek. Válogatott tanítványai közül Cselényi Edit, Müller Judit, Kanyó Éva és Gabonyi Erika magyar bajnokok lettek.

Örömét lelte testnevelőként is, tanított kisiskolásokat, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetemen egyetemi hallgatókat is. Nyugdíjazása uztán kondicionális tornákat szervezett.

Az esti tévétornához is fűződik kapcsolata, 1976-ban a montreali olimpiára készülő tornászok is gyakran szerepeltek a műsorban, amelynek gyakorlatait Sárkány István és Kertész Alice állította össze.

Pályáját számos díjjal ismerték el, így 1954-ben a Magyar Népköztársaság Érdemes Sportolója lett, 1996-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, 2011-ben pedig átvehette a Köztársaság Elnökének Érdemérmét és a Magyar Tornasportért díjat is.

Férje, Zalka András 1978 és '84 között a Testnevelési Főiskola rektora, labdarúgedző, szakíró, a Magyar Olimpiai Bizottság korábbi tagja volt.

90. születésnapja alkalmából hétfőn Szentendrén köszöntötték sportvezetők és korábbi tanítványai. Az ünnepségen felolvasták Orbán Viktor miniszterelnök gratuláló levelét. Az eseményen részt vett többek közt Gyulay Zsolt, a MOB elnöke, Altorjai Sándor, a tornaszövetség főtitkára és Berki Krisztián olimpiai bajnok tornász, a szövetség sportigazgatója is.

Isten éltesse Kertész Alice-t!