Ugrás a tartalomra »

countdown_dakar_2026.webp

Már csak
00
nap
van hátra

countdown_la2028.webp

Már csak
00
nap
van hátra

Elhunyt Maróthy István olimpikon birkózó, korábbi MOB-tag

London 2012 - Birkózás

Néhány héttel 80. születésnapját követően elhunyt Maróthy István mesteredző, a birkózószövetség korábbi szakmai alelnöke, egykori olimpikon birkózó – adta hírül a Magyar Birkózók Szövetsége. A mesteredzői címmel kitüntetett sportember (a képen balra) versenyzőként részt vett a müncheni olimpián, 2012-től egy ciklusban tagja volt a Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlésének is, Londonban a szőnyeg mellett segítette versenyzőit.

Maróthy István 1943. április 20-án született Budapesten. Szabadfogású birkózóként egyéniben háromszor nyert országos bajnokságot, ugyanezt csapatban a Budapesti Honvéd SE-vel tíz alkalommal tette meg. Az 1969-es szófiai Európa-bajnokságon a negyedik helyen zárt a 90 kilogrammosok között. Részt vett a müncheni olimpián, ahol szabadfogásban (+100 kg) 12. lett.

1974-ben a Csepel SC-ben kezdett edzősködni, 1975-től a birkózószakosztály vezetőedzője lett, ezt a beosztást 2000-ig látta el, s ez idő alatt ugyancsak tíz országos csapatbajnoki aranyérmet szereztek tanítványai.

RTY 0854 2

A szövetség honlapja emlékeztet, hogy Maróthy István többek között Bacsa Péternek, Balla Józsefnek, Berzicza Tamásnak, Bíró Lászlónak, Gulyás Istvánnak, Kovács Istvánnak és Ritter Árpádnak is szövetségi kapitánya, edzője volt. 1985-ben mesteredzői címmel ismerték el munkásságát. 1998 és 2013 között az Magyar Birkózók Szövetsége szakmai alelnökeként tevékenykedett.

London 2012 - Maróthy István

Tagja volt a Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlésének 2012 és 2015 között. A magyar birkózók mellett volt a szőnyegen még a londoni olimpián is, a szakmai team tagjaként irányította csapatát.

Maróthy Istvántól 2023. június 30-án, pénteken 15 órától a Budakeszi temető ravatalozójában vesznek végső búcsút.

A Magyar Olimpiai Bizottság részvétét fejezi ki a családnak és a birkózók közösségének.

(MOB-Média)

Kapcsolódó

Tóth István 75 éves

Hetvenöt esztendős Tóth István olimpiai ezüstérmes, világbajnok kötöttfogású birkózó, edző, nemzetközi bíró, a BVSC korábbi szakosztály-igazgatója.

ca9a34f0-56bf-4cea-b699-1744fbd6f6da.jpg
A csepeli klubban búcsúztak Melis Zoltántól

A Csepeli Evezős Klub sporttelepén családtagok, sporttársak – köztük az olimpiai ezüstérmes csapattagok – részvételével vettek végső búcsút Melis Zoltán olimpiai második helyezett evezőstől, korábbi szövetségi kapitánytól. Mexikó ezüstérmesét az olimpiai család nevében Gyulay Zsolt méltatta – háttérben az olimpiai kormányos nélküli négyes hajóval.

MelisZoltan-52.webp
Gyulay Zsolt is búcsút vett „Öcsi bácsitól”

A kispesti temetőben hétfőn végső búcsút vettek a legendás ökölvívó mesteredzőtől, Szántó Imrétől.

20260720_ocsiba_temetes_006.jpg
70 éves Egervári Márta

Hetven esztendős Egervári Márta kétszeres olimpikon, olimpiai és világbajnoki bronzérmes tornász.

f486be86-42ec-47ad-9eaf-26bb63bfcac5.jpg
Sárosi László 80 éves

Nyolcvan éves Sárosi László olimpiai-, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó, aki 1968 és ’76 között három olimpiáról minden színű éremből hozott egyet-egyet. Tagja volt a ’70-es évek vízilabda-aranycsapatának, majd mastersként is felállhatott a világbajnoki dobogó tetejére.

00a2260b-addb-4846-8e4c-8a587492b4e6.jpg
Elhunyt Lakat T. Károly sportújságíró

Hetvenhat éves korában, augusztus 20-án elhunyt Lakat T. Károly sportújságíró, labdarúgó-szakíró, aki újságíróként több olimpiáról is tudósított.

fb02a19c-c565-43d7-a7ab-9c769c9faad4.jpg
Elhunyt Kárpáti Tamás Fair Play-díjas újságíró, műgyűjtő

Életének 80. évében elhunyt Kárpáti Tamás MOB Fair Play-díjas újságíró, író, lapkiadó, főszerkesztő és műgyűjtő, a népszerű Premier magazin alapítója, valamint a páratlan Hungarikonok gyűjtemény megalkotója.

 

karpati_t.jpg
Kásás Zoltán 80 éves

Nyolcvan esztendős Kásás Zoltán olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó, mesteredző, a férfiválogatott korábbi szövetségi kapitánya.

3772195f-8e78-4c84-9a85-5f63092206b4.webp
Elhunyt Rusznyák József olimpikon birkózó

Életének 80. évében elhunyt az egykori szabadfogású Európa-bajnoki ezüstérmes birkózó, Rusznyák József, aki két olimpián is képviselte Magyarország színeit – adta hírül a Magyar Birkózók Szövetsége.

0017883_elhunyt-rusznyak-jozsef_800.png
Gergely István 50 éves

Ötven esztendős Gergely István olimpiai és világbajnok vízilabdázó, kapusedző, sportvezető, a Budapesti Honvéd Sportegyesület ügyvezető elnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlésének és Mező Ferenc Sportbizottságának tagja.

Gergely István.webp
Török Ferenc 91 éves

Kilencvenegy esztendős az olimpiai és világbajnok öttusázó, aranykovács mesteredző, szövetségi kapitány Török Ferenc, a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli tagja, a szervezet jogi bizottságának tagja.

Török Ferenc.JPG
Balogh Gábor 50 éves

Ötven esztendős Balogh Gábor háromszoros olimpikon, olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok öttusázó, a Magyar Öttusa Szövetség és a Magyar Diáksport Szövetség elnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlésének tagja.

32f1cf15-e516-4a86-b1e3-42d47596f6aa_mtifoldiimre.webp
Elhunyt az olimpiai ezüstérmes evezős Melis Zoltán

hunshooting.hu

Hetvennyolc éves korában elhunyt Melis Zoltán olimpiai ezüstérmes evezős, aki két ciklusban közel húsz éven keresztül volt szövetségi kapitány.

melisz.webp
Elhunyt Szántó Imre

Gyászol a magyar ökölvívás és a magyar sport: 82 éves korában hosszú betegség után elhunyt Szántó Imre ökölvívó mesteredző (1943–2026), korábbi szövetségi kapitány, a mindmáig utolsó magyar olimpiai bokszarany, Kovács István atlantai sikerének kovácsa. A mesteredző tavaly a szövetség életműdíját kapta.

995b13ab-1b96-497d-bfca-d94b8a3ca950.webp
Elhunyt dr. Tóth Ákos, az úszók korábbi szövetségi kapitánya

Életének 83. évében elhunyt dr. Tóth Ákos mesteredző, korábbi szövetségi kapitány, a Testnevelési Egyetem (TF) úszótanszékének nyugalmazott vezetője, korábbi MOB-bizottsági tag.

Elhunyt_Toth_Akos_tf.hu.png
Augusztus 28-án búcsúztatják Melis Zoltánt

Augusztus 28-án, 11 órától, a Csepel Evezős Klub SE sporttelepén (1213 Budapest, Gubacsi hídfő) búcsúztatják Melis Zoltán olimpiai ezüstérmes evezőst, korábbi szövetségi kapitányt. 

melisz.webp
Elhunyt Rizmayer Antal olimpikon pontszerző birkózó

Augusztus 12-én, életének 87. évében elhunyt Rizmayer Antal olimpikon birkózó – adta hírül a szomorú hírt honlapján a Magyar Birkózók Szövetsége.

3883cbf1-c92c-4276-9fbc-cd1e2682d1b7.webp
80 éves Tóth Harsányi Borbála

Nyolcvan esztendős Tóth Harsányi Borbála olimpiai és világbajnoki bronzérmes kézilabdázó.

ed96ecb7-17d5-4903-89aa-3c424b3c5926_mt_hegedus_robert.webp
Október 28-án rendezi a MOB a halottak napi megemlékezést

A hagyományokat követve a Farkasréti temetőben, október 28-án 11 órától tartja halottak napi megemlékezését a Magyar Olimpiai Bizottság.

20240710_004_olimpiai_emlekmu_avatas.jpg
Bakó Zoltán 75 éves

Hetvenöt esztendős Bakó Zoltán - a hajóban hátul – kétszeres olimpikon, olimpiai bronzérmes, világbajnok kajakozó, edző.

d90e6f54-dd52-441d-979b-4256cf2722b8.jpg
Infoartnet