20231017 005 sportagi egyeztetes

Fókuszban Párizs: konzultáción a szörf, az atlétika, a kerékpár és a lovassport

2023. 10. 17.
Megosztás

A szörf-, az atlétikai- a kerékpár- és a lovasszövetség képviselőinek részvételével folytatódtak a párizsi olimpiai konzultációk a Magyar Olimpiai Bizottság székházában.

Népes delegációval vett részt az egyeztetésen a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ), amelyet Gyulai Miklós elnök, Deutsch Péter frissen kinevezett vezérigazgató, Soltész Barbara operatív igazgató és Scheidler Géza sportszakmai igazgató képviselt. Kezdésként dr. Bartha Csaba, a MOB operatív igazgatója gratulációját fejezte ki a budapesti atlétikai világbajnokságon versenyző sportolóknak, az őket felkészítő szakembereknek és egyesületeknek. A MASZ vezetői tájékoztattak arról, hogy az idei világbajnokságon 32 magyar versenyző állhatott rajthoz alanyi jogon és nem a rendező ország jogán, így ezt a létszámot kell kiindulási alapként tekinteni az ötkarikás kvótaszerzési folyamatban. Azonban a jövő nyári olimpia esetében szűkebb célszámokkal és magasabb kvalifikációs szintekkel kell a sportolóknak szembenézniük, ezért a honi szövetség 20-25 magyar atléta indulásával számol Párizsban. Jelenleg 3 versenyzőnk teljesítette az olimpiai szintet, ez reálisan nézve akár 8 főre emelkedhet majd a kvalifikációs időszak végéig, a többi versenyző pedig ranglista alapján szerezhet indulási jogot. A folyamat maratonfutásban 2024. május 5-én, minden más versenyszámban 2024. június 30-án zárul.

20231016 003 sportagi egyeztetes
MOB-Média/Szalmás Péter

A Magyar Szörf Szövetséget Felleg Bernadett főtitkár és Utassy Loránd szövetségi kapitány képviselte a konzultációs sorozaton. A sportágban a párizsi olimpiai ciklusra jelentős átalakulás történt, változott ugyanis az ötkarikás hajóosztály, az RSX helyébe a repülőszárnyas iQFOIL került. Az új szakág gyorsabb és technikaibb, ezért az edzések mellett rengeteg tesztelést és a legújabb felszereléseket igényli. Az olimpiai kvalifikációs folyamatban 4-5 sportolónk jöhet számításba. Nemenként 24-24 olimpiai indulási jog kiadó, a mezőny pedig igen sűrű. Magyarország a szomszédos országokkal lehet nagy harcban a kvótákért, a honi szövetség 1-2 versenyző kvalifikációjában bízik.

20231017 008 sportagi egyeztetes
MOB-Média/Szalmás Péter

Kerékpárban Vízer Barnabás számolt be az aktualitásokról. A sportigazgató elmondta, hogy a sportág 12 szakága közül 4 érintett az olimpián. A szakember az országutat illetően volt a legoptimistább, véleménye szerint egy férfi és egy női kerékpáros ott lehet az olimpián a mezőnyversenyben; azt mondta, Valter Attila és Vas Kata Blanka kiemelkedik a magyar mezőnyből, ők külföldi profi csapatban készülnek és versenyeznek. Hegyikerékpárban (MTB) a nőkkel kapcsolatban bizakodó, egy kvótát remél. A pályaszakág edzés- és versenylehetőséggel bővült a kőbányai fapálya átadását követően, ott egy sprinterünk van, aki már több olimpiára is felkészült, de az indulás még nem jött össze neki, az év eleji Európa-bajnokság lehet még egy fontos mérföldkő a kvótaszerzés szempontjából. A BMX freestyle szakág Tokióban debütált, nálunk egy fiatal, lelkes válogatott állt össze, akik az Európa Játékokon top-10-es eredményre képesek voltak, de a szűk világelittől még távol vannak. A szövetség négy éve bizalmat szavazott nekik, jó úton haladnak, de nincs közel a kvóta. BMX-ben a flatland lehetne még a jövő útja, annak felkarolása a honi sportág egyik célja lehet. Nagy lehetőséget látnak a jövő évi olimpiai kvalifikációs eseményben. Dr. Bartha Csaba gratulált Vas Kata Blanka eredményeihez, világbajnoki címéhez.

20231017 010 sportagi egyeztetes
MOB-Média/Szalmás Péter

A Magyar Lovassport szövetséget Szotyori Nagy Kristóf alelnök és Stróbl Dorottya főtitkár képviselte a megbeszélésen. A sportvezetők felvázolták a lovaglás olimpiai szakágainak (díjlovaglás, díjugratás, lovastusa) aktuális kvótaesélyeit. Lovastusában Kaizinger Balázsnak köszönhetően reális esély mutatkozik a párizsi részvételre, ő ugyanis holtversenyben első helyen áll a pontversenyben, melynek első két helyezettje év végén automatikusan kvalifikál az olimpiára. Amennyiben ez sikerülne, 1996 után lehetne újra indulónk lovassportban. Díjugratásban lezárult a csapatkvalifikáció, itt éppen lemaradt a kvótáról a magyar válogatott, mely így tartalékként várja az olimpiát a biztos résztvevő Lengyelország és Izrael mögött. A hazai rendezésű díjlovaglás csapatkvalifikációján nem járt sikerrel Magyarország, ugyanakkor egyéniben még nincs kizárva, hogy sikerül a kvótaszerzés.

20231017 007 sportagi egyeztetes
MOB-Média/Szalmás Péter

A konzultációs sorozaton a párizsi olimpiára készülő sportági szakszövetségek vezetői, szakmai irányítói és a MOB vezetői, munkatársai vesznek részt, mellettük a sportért felelős államtitkárság, a Magyar Antidopping Csoport, a Nemzeti Sportügynökség, az Országos Sportegészségügyi Intézet és a Magyar Edzők Társaságának képviselői is meghívást kapnak. A megbeszélések fókuszában a sportszakmai kérdések, a kvalifikációs út és lehetőségek, valamint az olimpiával kapcsolatos operatív szervezési kérdések állnak. A konzultációk moderátora dr. Bartha Csaba, a MOB operatív igazgatója, aki röviden vázolja a MOB Kettőskarrier-programjának lehetőségeit is. A Magyar Antidopping Csoport részéről Juvancz Gabriella tesztmenedzser a holléti nyilvántartás pontos vezetésére hívja fel a figyelmet.

Kapcsolódó cikkek:
Kézilabdával, kajak-kenuval indult a MOB párizsi konzultációs sorozata
Fókuszban Párizs: konzultáción a vívás és az ökölvívás
Fókuszban Párizs: konzultáción a judo, vízilabda és úszás
Fókuszban Párizs: konzultáción a triatlon és a birkózás
Fókuszban Párizs: konzultáción a taekwondo és a tenisz
Fókuszban Párizs: konzultáción a sportlövészet és az öttusa