Sokan, sokféleképpen magyarázták már a magyar vívás sikerességét. Valószínűleg a legbiztosabb receptet sose fogjuk megtudni, de annyi biztos, hogy a csibészség és a pallérozott elme, mint összetevő, ott lenne mindegyikben. Ahogy ott van Erdős Sándor sportkarrierjében is.

Többször megírtuk már, hogy a vívás a legsikeresebb olimpiai sportágunk. Férfi kardvívóink és párbajtőrözőink gyakorlatilag a kezdetek óta ott vannak a világ élvonalában. Ám nem csak ők termelték ki azt a szekérderéknyi érmet az elmúlt több, mint száz év alatt. Első női olimpiai pontszerzőnk, érmesünk és olimpiai bajnokunk a női tőrvívásból került ki. Hetvenötödik életévét betöltő Szolnoki Mária pedig méltó utóda lett a nagy elődöknek.

Legsikeresebb olimpiai sportágunk a vívás, melyen belül a kardvívás 1908-tól 1964-ig tartó időszakában az egyéni küzdelmekben csak akkor nem magyar állt a dobogó legfelső fokán, amikor az I. világháború egyik vesztes országaként nem indulhattunk. Pézsa Tibor tokiói aranyérme után huszonnyolc évet kellett várni arra, hogy ismét magyar himnusz szóljon az olimpián a férfi kardvívók egyéni küzdelmeinek végén. Akiért pedig szólt: Szabó Bence.